Harrer nevét 1938-ban ismerte meg a világ, amikor elsőként mászta meg a svájci Alpok egyik legnehezebbnek tartott csúcsát, az Eiger északi falát. Ezt követően egy közös német-osztrák expedíció tagjaként Indiába utazott, hogy feljusson a Himalája egyik nyolcezres csúcsára, a Nanga-Parbatra. A hegycsúcs meghódítása után Karacsiba visszatérő expedíció tagjait a britek internálták, mert kitört a II. világháború, és Nagy-Britannia hadat üzent a hitleri Németországnak.

Harrernak és egyik társának 1944-ben sikerült megszöknie a hadifogságból, és 21 hónapig tartó, 2000 kilométeres gyalogút és 31 hegyi szoros leküzdése után 1946-ban eljutottak Lhászába, az akkor még független Tibet fővárosába. Az ottani kormány barátian fogadta a két európait, és munkát biztosított nekik. Így lett Harrer az akkor 11 éves Dalai Láma oktatója és tanácsadója.

A lámák országában töltött éveiről Hét év Tibetben című könyvében írt, amely 1952-ben jelent meg, és hatalmas siker lett, több mint 40 nyelvre fordították le. A könyv alapján film is készült.

Tibet kínai annektálása után Harrer visszatért Európába, és hegyi expedícióban vett részt, 40 dokumentumfilmet forgatott.

A Hét év Tibetben forgatása idején derült fény Harrer náci múltjára. Az akkor már 83 éves férfi beismerte, hogy a 30-as években tagja volt mind az SA-nak, mind az SS-nek, mind pedig a náci pártnak (NSDAP). Sikerült azonban bebizonyítania, hogy tagsága mindvégig „passzív” volt, és kizárólag megalkuvásból lépett be a három szervezetbe.