A néppárti Aznar, aki 1996 és 2004 között volt az ország miniszterelnöke Spanyolország szempontjából kudarcnak tartja a tárgyalások végeredményét, s a nemzeti érdek védelmének hiányát rója fel hivatali utódjának, amiért szerinte súlyos árat kell fizetni, a „keleti bővítés költségének egynegyedét Spanyolországnak kell viselnie”.
Európai politikusok tarthatatlannak nevezik Aznar álláspontját. Victor Pou, az Európai Bizottság spanyol tanácsadója is úgy vélekedik: „ez fölösleges hangulatkeltés, Spanyolországnak már de facto nincs szüksége nettó támogatásra”. Emlékeztet arra is, az ország 1986-os uniós csatlakozása után rendkívüli módon profitált a kohéziós alapokból, most szolidárisnak kell lennie az újonnan csatlakozott országokkal.
A spanyol belpolitikában mindazonáltal érezteti hatását a masszív konzervatív ellenzéki kritika: hirtelen visszaesett Zapatero népszerűsége és kormányának elfogadottsága. A spanyol média felmérése szerint ha most lennének a választások, a Néppárt győzne.
Egyes vélemények szerint a politikai barométer változását nem az ellenzék populista szereplése, hanem Zapaterónak a katolikus egyház befolyása elleni drasztikus fellépése váltotta ki.
Sokan sürgetik ugyanakkor a német mintájú nagykoalíciót a spanyol szociáldemokraták és konzervatívok között. A madridi német kereskedelmi kamara elnöke úgy véli, ismét nagy a politikai paktumok szükségessége. Az Aznar-kormányzás 8 évében alapvető kérdésekben konszenzus volt a nagy pártok között, ám Zapatero ezek közül sokat felmondott „az ellenzék arroganciája miatt, amellyel szét akarja szakítani a társadalmat”.
