„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Egy javarészt bevándorlók gyermekeit oktató berlini iskola megtiltotta diákjainak, hogy az intézmény területén más nyelven is beszéljenek a németen kívül - írja az euractiv.hu.
A Herbert-Hoovert Realschule házi szabályzata szerint - amelyet minden diáknak kötelező volt aláírni - az iskola nyelve német, ami a Német Szövetségi Köztársaság hivatalos nyelve. A házirend alapján továbbá minden diák köteles német nyelven kommunikálni „a házi szabályzat érvényességi területén”, vagyis az iskola és annak udvara mellett az iskolai kirándulásokon is.
A zöldek politikusa, Özcan Mutlu a berlini képviselőház iskolai tanácsánál tiltakozott, szerinte a szabályok alkotmányellenesek és diszkriminatívok. A Tagesspiegel berlini napilapnak adott nyilatkozata szerint a politikus a tanórákat illetően elfogadhatónak tart ilyen jellegű tiltást, „de minden más túlzás”.
Az ellentábor azzal érvel, hogy a szülők is támogatják a szigorú szabályozást, sőt, kifejezetten azért íratták be ebbe az iskolába gyermeküket, hogy azok a lehető legjobban megtanuljanak németül. Az iskola Berlin egyik szegénynegyedében, Weddingben található, ahol sok bevándorló család él. A diákok 90 százaléka nem német származású.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.