Nőtt a jávai szökőár halálos áldozatainak száma, de különböző, hivatalosnak mondott adatokat közölnek.
Ismét nőtt a jávai szökőár halálos áldozatainak száma szerdai hivatalos bejelentések szerint, de a nyilvánosságra került két friss adat erősen különbözik: 463 és 525. A szociális minisztérium bejelentése szerint 525-re nőtt a halottak száma, és köztük változatlanul hat külföldi állampolgár van. Ugyanezt az adatot közölte az indonéz katasztrófavédelmi szolgálat, hozzátéve, hogy az szerda déli (közép-európai idő szerint reggel 7 órai) állapotot tükröz. Több mint 54 ezren vesztették el otthonukat, vagy kényszerültek annak elhagyására.
Ugyancsak a szociális minisztériumnak egy Heri nevű tisztségviselője viszont azt közölte, hogy a halálos áldozatok száma legalább 463, és 280 embert eltűntként tartanak nyilván. Korábbi jelentések szerint a sebesültek száma meghaladja a hatszázat. A 2-3 méteres hétfői szökőárt egy, a Richter-skála szerint 7,7 erősségű, tenger alatti földrengés idézte elő. Az elemi csapás elsősorban Nyugat-Jáva, Közép-Jáva és Yogyakarta tartományok tengerparti körzeteit érintette. Különösen súlyos károkat szenvedtek a Jakartától délkeletre fekvő Pangandaran kedvelt strandjai. Ott teljesen romba dőltek, vagy súlyosan megrongálódtak szállodák, lakóházak és több száz halászhajó.
Állítólag a földrengést a lakosok nem érezték, és csak kevesen vették észre, hogy a tenger visszahúzódik, ami a cunami előjele. Aki ezt látta, igyekezett magasabban fekvő területre menekülni. Később kiderült, hogy két regionális előrejelző központ is figyelmeztette a közelgő szökőárra az indonéz hatóságokat, amelyek azonban meg sem próbálták továbbítani az információt a veszélyeztetett térségbe. A vészjelzést körülbelül 45 perccel azelőtt küldték el, hogy a cunami lecsapott az érintett tengerparti szakaszokra - ismerte el a jakartai kormány.