Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az iráni belügyminisztérium törvénytelenné nyilvánította a Sirin Ebadi Nobel-békedíjas iráni ügyvédnő által alapított emberi jogi szervezetet, arra hivatkozva, hogy a szervezetnek nincs működési engedélye.
A minisztérium büntetőjogi felelősségre vonással fenyegette meg azokat, akik továbbra is működtetni akarnák a betiltott szervezetet - jelentette szombaton a Sarg című iráni lap.
Ebadi jelezte, hogy minden jogi eszközt igénybe vesz a minisztérium intézkedésének érvénytelenítése végett. Közölte a lapnak adott nyilatkozatában: nem az általa alapított szervezet, az Emberi Jogok Védelmének Központja tehet arról, hogy még mindig nincs működési engedélye. Kérvényezte ezt a belügyminisztériumban, de a minisztérium visszautasította az engedélyezést, nem is indokolva a döntést, holott az Emberi Jogok Védelmének Központja semmilyen módon nem sértette meg az iráni törvényeket.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.