szerző:
MTI

Az Izrael és a Hezbollah libanoni síita mozgalom közötti összecsapásoknak a konfliktus kezdete - július 12. - óta legkevesebb 997 halottja van Libanonban és 91 Izraelben a francia hírügynökség hivatalos forrásoktól kapott adatai szerint.

Libanonban legkevesebb 904 polgári személy - 30 százalékuk 12 évnél fiatalabb gyermek -, valamint 29 katona és csendőr vesztette életét. Az áldozatok listáján szerepel a Hezbollah 51, valamint szövetségese, a síita Amal hét fegyverese. Az Ahmed Dzsibríl vezette Szíria-barát Népi Front Palesztina Felszabadításáért-Főparancsnokság (FPLP-CG) egy fegyveresének halálát közölte. A konfliktus során életét vesztette az ENSZ Ideiglenes Libanoni Hadereje (UNIFIL) négy megfigyelője is. A libanoni segélybizottság adatai szerint a sebesültek száma 3322. A bizottság adatai az azonosított holttestekre vonatkoznak, és nem szerepelnek benne azok, akik továbbra is a romok alatt vannak.

A konfliktus következtében 915 672 személy kényszerült otthona elhagyására, 220 ezren Libanonból is elmenekültek a bizottság szerint. Közöttük van az a mintegy százezer külföldi vagy kettős állampolgár, akiket evakuáltak az országból.

Izraelben 33 polgári személy halálát okozták július 12. óta a Hezbollah által az ország északi részére kilőtt rakéták. Ötvennyolc izraeli katona szintén elesett.

A libanoni anyagi károkat 2,5 milliárdra becsülik. A károk egyrészt katonai létesítmények - a bint-dzsbeili főhadiszállás, kaszárnyák (Dzsamhúr és Kfarsima), az abdéi kiképzőbázis, tengerészeti támaszpontok (Tripoli, Bejrút), légi támaszpontok (Raják, Kolejaat), libanoni radarállomások és fegyverraktárak lerombolásából erednek.

Lerombolták továbbá a Hezbollah létesítményeit: Haszan Naszrallahnak, a szervezet vezetőjének otthonát, irodáját és főhadiszállását, valamint a párt bejrúti, baalbeki és smesztari irodáit.

Jelentős károk keletkezetek a közlekedései infrastruktúrában (70 híd, út és autópálya, a bejrúti repülőtér), vallási jelképekben (Ali imám mecsetje Baalbekben és más imahelyek), több tízezer családi házban és lakóházban, erőművekben (Dzsijé, Szúr), a szaidai (Szidón) víztoronyban, üzemanyagtöltő állomásokban és tehergépkocsikban. Olajfolt borítja Büblosz történelmi kikötőjét. Leromboltak több száz boltot és gyárat, televízió-, rádió- és mobiltelefon- továbbító tornyot.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Világ

Folytatódó izraeli légi csapások Libanonban

Két izraeli légi csapás megölt hétfő hajnalban tizenegy civilt, további kilencet pedig megsebesített Libanon déli részén. Izraeli harci gépek Bejrút déli külterületét is támadták hétfő hajnalban. Ha az ENSZ-testület elfogadja a francia-amerikai javaslatot, a születő BT-határozat megtiltja az izraeli hadseregnek a támadó jellegű hadműveleteket, de engedélyezi a védelmi lépéseket.

Kiszivárgott fotókon a Xiaomi új telefonja, amellyel borsot törnének a Samsung orra alá

Kiszivárgott fotókon a Xiaomi új telefonja, amellyel borsot törnének a Samsung orra alá

Itt az új Mercedes E-osztály, hétféle plugin hibrid változatban

Itt az új Mercedes E-osztály, hétféle plugin hibrid változatban

Tőkéczki László síremléket kapott

Tőkéczki László síremléket kapott

Orbán tenyeréből esznek, a közmunkásoktól vesznek? Győr újra kemény videók után szavaz

Orbán tenyeréből esznek, a közmunkásoktól vesznek? Győr újra kemény videók után szavaz

Könnyedén jutott négy közé a magyar női vízilabda-válogatott

Könnyedén jutott négy közé a magyar női vízilabda-válogatott

A roma döntéshozók hallgatnak Gyöngyöspatáról és ez is csak Orbánnak jó

A roma döntéshozók hallgatnak Gyöngyöspatáról és ez is csak Orbánnak jó