szerző:
MTI

Megszökött a Metallurg Magnyitogorszk finnországi edzőtáborából Jevgenyij Malkin, akit a világ egyik legígéretesebb jégkorongozójának tartanak. Jelenlegi tartózkodási helye ismeretlen.

A 20 éves hokis nemrég bejelentette, mielőbb szeretne az észak-amerikai profiligában (NHL) szerepelni, és ajánlatot is kapott a Pittsburgh Penguinstől. Csakhogy érvényes szerződése van jelenlegi klubjával, ráadásul az orosz szövetség nem írta alá az NHL-lel az európai hokisokra vonatkozó átigazolási szabályzatot. Ha Malkin felbukkan a tengerentúli klubban, a Magnyitogorszk bírósághoz fordul, és legalább 2 millió dollár kártérítést követel.

"Sokkolt bennünket az eltűnése. Senkinek nem szólt, hogy elmegy. A múlt héten módosítottuk azt a szerződését, amely szerint 2008-ig maradt volna nálunk, és az új megállapodás értelmében jövő nyárig a mi játékosunk. Rá épült a csapat, egyszerűen fogalmunk sincs, miként lehetne őt pótolni. Az Egyesült Államokban csak beszélnek a demokráciáról, közben játékosainkat megszöktetik. Ez sportterrorizmus!" - fogalmazott Gennagyij Velicskin, a Magnyitogorszk elnöke. Hozzátette: "Malkin fejét könnyű volt elcsavarni, mert még fiatal és naiv. A pittsburgh-i klubvezetés éppen most próbálja eladni a csapatot, és a gárda sokkal értékesebb, ha a Jevgenyij is hozzájuk tartozik."

A Komszomolszkaja Pravda című lap megjegyzi, semmi jel nem utalt arra, hogy Malkin ilyen körülmények között hagyja el a Metallurgot: a múlt héten adta át Magnyitogorszkban saját éttermét. A vendéglő egy börtönre hasonlít, az emberek rácsos cellákban ehetnek, börtönőröknek öltözött felszolgálók dolgoznak, és a falakon szovjet diktátorok képei lógnak.

Utoljára 1989-ben fordult elő hasonló "hokisszökés": akkor az azóta olimpiai és világbajnok, Stanley Kupa-győztes Alekszandr Mogilnij távozott a szovjet junior-válogatottól a svédországi világbajnokságot követően.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI/hvg.hu Világ

Nem mi rendezzük 2011-ben a hoki vébét

A 2011-es jégkorong-világbajnokságot Szlovákia - a színhely Pozsony és Kassa - rendezheti, a szintén kandidáló magyarok a harmadik helyen végeztek a pénteki rigai szavazáson.

MTI Világ

Negyedik helyen a jéghoki válogatott

A feljutás nem jött össze, negyedik helyen végzett a magyar válogatott az amiens-i divízió I-es jégkorong-világbajnokságon. A záró fordulóban kijött a fáradtság, 6-3-ra kikaptak a japán csapattól. Pat Cortina szerint a 3. hely lett volna reális.

Van egy kis gond odafent: felrobbanhat egy műhold

Van egy kis gond odafent: felrobbanhat egy műhold

Négy évre javítóintézetbe kerül a szüleit megkéselő lány

Négy évre javítóintézetbe kerül a szüleit megkéselő lány

Könnyedén jutott négy közé a magyar női vízilabda-válogatott

Könnyedén jutott négy közé a magyar női vízilabda-válogatott

Megalázó béremelési javaslatot tett munkavállalóinak a BKV a szakszervezet szerint

Megalázó béremelési javaslatot tett munkavállalóinak a BKV a szakszervezet szerint

Varga megint visszaszólt Matolcsynak, de részben igazat is adott neki

Varga megint visszaszólt Matolcsynak, de részben igazat is adott neki

Stílusosan mutatta be új készletét a Lego: felküldték az űrbe

Stílusosan mutatta be új készletét a Lego: felküldték az űrbe