Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Most közzétett statisztikák szerint négy év alatt mintegy 50 százalékkal növekedett a német egyetemekre jelentkező külföldiek száma.
A statisztikai hivatal adatai szerint az idén 187 ezer nem német iratkozott be németországi egyetemre. Négy évvel ezelőtt ez a szám csupán 125.700 volt. Összesen a jelenleg német egyetemen tanulók 9,5 százaléka külföldi.
Az EU-tagállamokból 49 ezren érkeztek, a második legnagyobb „tábort” a kínaiak adják a maguk 26 ezres csoportjával.
Németország az alacsony tandíjjal és a viszonylag csekély megélhetési költséggel (havi átlagosan 650 euró a német statisztikusok szerint annak számít) váltotta ki elsősorban a más EU-tagországban élők érdeklődését. Ugyancsak szimpátiát kelt a német oktatási rendszer iránt, hogy Németország mind ez idáig nem csatlakozott ahhoz a nemzetközileg általában követett „szokáshoz”, hogy a külföldi diákoknak többe kerül az oktatás, mint a helyieknek.
euractiv.hu
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.