A cseh alkotmány szerint a választást követően a kormánynak azután kell benyújtania lemondását, hogy megalakul az új működőképes parlament. A képviselőház alakuló ülése kedden fejeződött be, miután a törvényhozóknak az ideiglenes házelnök és az elnökhelyettesek hétfői megválasztása után sikerült megállapodniuk a bizottságok összetételéről is. A képviselőház ülése azért húzódott el ennyire a júniusi választásokat követően, mert a 200 tagú testületben a jobboldalnak és a baloldalnak egyaránt 100-100 mandátuma van.
Paroubek délutáni sajtóértekezletén pozitívan értékelte kormánya munkáját, de megjegyezte, hogy az idő rövidsége miatt - a kabinet 16 hónapig volt hivatalában - alapvető reformlépéseket nem sikerült megvalósítania. "Erőteljesen növekvő pályára állítottuk a gazdaságot, emeltük az átlagbéreket, csökkentettük a munkanélküliséget, megoldottuk az egészségügy néhány gondját és emeltük az egyetemisták számát. Meggyőződésem, hogy ennek folytatódnia kell" - szögezte le a távozó kormányfő.
Topolánek szerdán reggel egy prágai kereskedelmi rádiónak úgy nyilatkozott, hogy kisebbségi kormányt tervez, amelyet mintegy két-három hét alatt szeretne tető alá hozni. A kommunistákon kívül minden demokratikus pártot meg kíván szólítani az együttműködés ügyében. Ha az államfő kinevezi a kormányt, akkor a miniszterelnöknek attól kezdve 30 napja lesz arra, hogy kabinetje számára bizalmat kérjen a képviselőháztól.
A polgári demokrata kisebbségi kormány támogatásáról, vagy megtűréséről Topolánek konkrétan a szociáldemokratákkal folytat tárgyalásokat. A szociáldemokraták bizonyos feltételek mellett hajlandóak támogatni a polgári demokrata kormányt, de azt mérlegelik, hogy az legfeljebb két évig maradna hivatalban, aztán új parlamenti választásokat tartanának.
Jirí Paroubek távozó kormányfő és szociáldemokrata pártelnök a közszolgálati televíziónak nyilatkozva kijelentette: támogatásunk legfeljebb a jövő évi költségvetés végleges elfogadásáig tarthat, aztán felülvizsgáljuk álláspontunkat. Zdenek Skromach pártalelnök viszont úgy vélte, hogy a polgári demokratikus kisebbségi kormány támogatása két évre szólhatna. A feltételeket a felek írásos
megállapodásban rögzítenék, hogy ellenőrizhetőek legyenek. Paroubek a Hradzsinból távozva úgy vélekedett, hogy a megállapodást akár már a jövő szerdán aláírhatják.
A polgári demokraták szerint azonban legalább hároméves mandátumra van szüksége az új kormánynak. Azzal érvelnek, hogy 2009-ben Csehország lesz fél évig az Európai Unió soros elnöke, s nem lenne szerencsés, ha közvetlenül ez előtt a dátum előtt kormányváltásra kerülne sor. "Ha a szociáldemokraták számára a három év nem elfogadható, akkor inkább a jövő év tavaszára előre hozott parlamenti választást támogatjuk" - jegyezte meg Topolánek a rádióban.