„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Dél-Korea kedden föllőtte az űrbe első olyan távközlési műholdját, amely katonai célokra is hasznosítható.
A francia Alcatel vállalat által kifejlesztett, több mint 300 millió dollár értékű eszközt, amelyet Mugunhva 5 névre kereszteltek, az Egyesült Államokhoz tartozó Hawaii-sziget közeléből lőtték föl egy csendes-óceáni kilövőállásról.
A műhold 36 ezer kilométeres magasságban keringve gyűjt majd információkat az elképzelés szerint a Koreai-félszigetről, Japánból és Kínából. A szerkezet 36 radarja közül tizenkettőt katonai célokra hasznosítanak egy egyéves próbaüzem után, a többit polgári célokra négy hónap elteltével.
A műholdfellövést bejelentő védelmi fejlesztési ügynökség hangsúlyozta, hogy az űreszköz nem felderítési, hanem távközlési célokat szolgál. Dél-Koreának, amely hivatalosan még mindig hadban áll a szomszédos Észak-Koreával, nincs saját légi megfigyelése, rá van szorulva a japán Okinava szigetén állomásozó amerikai haderő légi felderítéseire.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.