A szlovák elnök szerint túlzott bírálatok érik országát

Aggodalmát hangoztatta Ivan Gasparovic szlovák elnök szerdán a nemzeti türelmetlenség szaporodó szlovákiai megnyilvánulásai miatt, ugyanakkor helytelenítette, hogy országát ezzel kapcsolatban "túlzott bírálatok" érjék.

  • MTI MTI
A szlovák elnök szerint túlzott bírálatok érik országát
Gasparovic a szeptember elsejére eső Alkotmány Napja alkalmából Pozsonyban nyilvánosságra hozott közleményében hangsúlyozta, hogy Szlovákiát nem szabad túlzottan bírálni az említett jelenségek miatt.

Azt is megjegyezte: államfőként mindig is hangsúlyozza, külföldi kollégáihoz - "köztük természetesen a magyar elnökhöz" - hasonlóan, hogy Szlovákia ragaszkodik a demokratikus elvekhez, a jogállamisághoz, valamint azon kötelezettségeihez, amelyek a nemzetközi szervezetekben való tagságából fakadnak.

Gasparovic mindazonáltal "természetellenesnek" tekintené, ha Szlovákiát e szövetségesi viszonyok keretében túlzott bírálatok érnék, vagy túlzó reagálások látnának napvilágot azon szlovákiai események miatt, amelyeket az államfő szerint a szlovákoknak maguknak kell megoldaniuk.
Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.