szerző:
MTI/hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy magyar felcser is utazott azzal a holland járőrrel Afganisztánban, amelyet szombaton délelőtt rakétatámadás ért; a két kilőtt rakéta egyike sem robbant fel, senki sem sérült meg - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn, miután egy bulvárlap beszámolt a merényletkísérletről. Nem ez az első eset, hogy a HM elhallgat egy afganisztáni támadást.

Egy magyar felcser is utazott azzal a holland járőrrel Afganisztánban, amelyet szombaton délelőtt rakétatámadás ért; a két kilőtt rakéta egyike sem robbant fel, senki sem sérült meg - közölte a Honvédelmi Minisztérium hétfőn. A honvédség csak azután közölte a hírt, hogy egy bulvárlap tudósított róla.

"A két kilőtt rakéta egyike sem robbant fel, sérülés, anyagi kár nem keletkezett. Az eset vizsgálatát az afgán Nemzetbiztonsági Szolgálat, a rendőrség és a hadsereg kijelölt szakértői megkezdték" - írta a közlemény.

Az esetről a Blikk című napilap számolt be hétfői számában, az újság tudósítója Afganisztánban tartózkodik. Az írás szerint a két páncélozott jármű szombat reggel egy kis településen hajtott keresztül, amikor a viskók közül, egy kövekkel rögzített tüzelőállásból 107 mm-es nem irányított lövedéket indítottak az újjáépítési csoport egyik útvonal-felderítő járőrére. A menet két holland páncélozott szállító harcjárműből állt, amely holland személyzettel és magyar egészségügyi biztosítással hajtotta végre feladatát. A lövedék hajszálnyira süvített el a páncélozott autók felett, majd több száz méterrel arrébb a sivatagban csapódott be, ahol nem robbant fel - olvasható a Blikk tudósításában.

Bocskai István a Honvédelmi Minisztérium szóvivője a katonák biztonságára hivatkozott, amikor azt kérdezte, miért nem adtak tájékoztatást az esetről aznap, amikor történt. Mint mondta a magyar katonák a NATO vezetésű biztonsági erők (ISAF) alárendeltségében dolgoznak, így az ISAF a felelős a kommunikációért. Hozzátette: a katonák biztonsága az elsődleges.

Emlékeztetett arra a korábbi nyilatkozatára, hogy mindaddig, amíg a hadműveleti területen dolgozó katonák biztonságát veszélyeztetheti egy esetleges támadásról szóló hír nyilvánosságra kerülése, addig az illetékes parancsnokok mérlegelni fogják annak közlési időpontját.

Afganisztánban a fegyveres csoportok célja az, hogy a területen dolgozó nemzetek katonáinak hazai közvéleményét befolyásolják és zavart keltsenek, azaz, ha katonai szempontból nem jelentős eseményekről is beszámol a sajtó, azzal újabb támadásokat generálhatnak. El kell fogadnia a közvéleménynek, hogy ha a magyar katonák biztonságát növelni szeretnék, akkor bizonyos információk közlését vissza kell tartani - mondta akkor.

Legutóbb júliusban hallgatott el egy merényletet a honvédség. Akkor  egy magyar katonákat szállító autóbuszt ért rakétatámadás.

A honvédelmi miniszter a közeljövőben utazik Afganisztánba, hogy tájékozódjon a Magyarország által vállalt tartományi újjáépítési csoport vezetésének átvételéről, a katonák elhelyezési körülményeiről. A kormány június végén döntött arról, hogy Magyarország Hollandiától két évre átveszi a bagláni tartományi újjáépítési csoport működtetését.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Újabb engedményt kaptak az autósok, ezúttal Budapesten

Újabb engedményt kaptak az autósok, ezúttal Budapesten

Gyurcsány szerint 900 ezer szavazója van a DK-nak

Gyurcsány szerint 900 ezer szavazója van a DK-nak

Gergely Róbert lángosfutárnak állt

Gergely Róbert lángosfutárnak állt