szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy vatikáni dokumentum szerint a törvénynek mindenütt büntetnie kellene a prostituáltak szolgáltatásait igénybe vevő személyeket.

A migráció kérdéseivel foglalkozó vatikáni ügyosztály kedden nyilvánosságra hozott dokumentuma "modern rabszolgaságnak" minősíti a prostitúciót, és megállapítja, hogy csak akkor lehet hatékony "a modern rabszolgaság" elleni fellépés, ha a társadalmi elítélés párosul a büntetőjogi felelősségre vonással. (Azért éppen a migrációs ügyosztály foglalkozott a kérdéssel, mert a szóban forgó vatikáni dokumentum az emberkereskedelem és a prostitúció összefüggéseit boncolgatja.) Azoknak a férfiaknak, akik prostituáltakat látogatnak, tudniuk kell, hogy az egyház egyértelműen elítéli bűnüket és azt az igazságtalanságot, amelyet elkövetnek - olvasható a vatikáni iratban.
 
Számos állam nem bünteti a prostituáltak ügyfeleit. Ide tartozik Olaszország is, amelynek területe körülzárja a Vatikánt. Az utóbbi években drámaian megnőtt a prostituáltak száma az olasz utcákon. Az örömlányok közül sokan a közép- és kelet-európai államokból, illetve afrikai országokból kerültek olasz földre. A hatóságok szerint számosan közülük emberkereskedők áldozatai.
 
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Plázs

Prostituáltakon tesztelik az AIDS-vakcinát

Egy New Jerseyben (Egyesült Államok) működő gyógyszercég nyolc országban háromezer emberen teszteli új AIDS-ellenes készítményét, köztük a Dominikai Köztársaságban, ahol főként prostituáltak vállalkoztak a négy éven át tartó kísérletre.

euractiv.hu Karrier

Állami fizetés a szakmával felhagyó idősebb prostituáltaknak

A spanyol kormány fizetést adna azoknak a prostituáltaknak, akik felhagynak az „ősi mesterséggel”. A munkaügyi és szociális miniszter, Jésus Caldera Sanchez-Capitan jelentette be a parlamentben: vizsgálják a lehetőséget, hogy havi 432 eurót (mintegy 109 ezer forintot) fizessenek azoknak az idősebb prostituáltaknak, akik abbahagynák eddigi tevékenységüket, de nem jutnak munkához.

MTI Itthon

APEH-eljárás az adószám nélküli prostituáltak ellen

Elutasította a Baranya Megyei Bíróság annak a prostituáltnak a keresetét, aki sérelmezte, hogy megbüntette az adóhivatal, mert nem rendelkezett vállalkozói igazolvánnyal és adószámmal - közölte a bíróság szerdán. A pert több hasonló követheti.