Hajóval vihették el Madeleine-t

Valószínűleg a tengeren át vitték ki Portugáliából a tavasszal elrabolt skót kislányt, Madeleine McCannt - legalábbis erre a következtetésre jutott vasárnapi brit lapértesülések szerint a világ egyik vezető "nyomkereső" szaktekintélye. Szintén vasárnapi sajtójelentések szerint a DNS-vizsgálatok alapján végleg megdőlni látszik a szülők elleni hivatalos gyanú.

  • MTI MTI
Hajóval vihették el Madeleine-t
A négyéves Madeleine május 3-án tűnt el a dél-portugáliai Praia da Luz főleg britek látogatta üdülőközpontjából, miközben a szülők a szállodától néhány méterre, baráti társasággal vacsoráztak. Az esetet szinte példátlan nemzetközi figyelem kíséri, különösen azóta, hogy a portugál rendőrség néhány hete a szülőket, Gerry és Kate McCannt nyilvánította gyanúsítottá. 

Az alapfeltételezés az volt, hogy a szülők a vacsora nyugalma érdekében véletlenül túlaltathatták a kislányt és ezután megszabadultak holttestétől.

Ez a nyomozati szál azonban mára szinte elhalt, és - jóllehet az orvos házaspár Portugáliában hivatalosan még mindig gyanúsított - ma már gyakorlatilag senki nem hisz bűnösségükben, legkevésbé a brit rendőrség, amely sajtóhírek szerint erős kételyekkel figyeli a portugál kollégák nyomozati munkáját. A vizsgálatot kezdetben vezető portugál rendőrtiszttől időközben el is vették az ügyet.

A News of the World, a legnagyobb brit vasárnapi tömeglap most azt írta: a szállodai szobából, valamint a szülők által bérelt kocsiból származó DNS-minták nagy-britanniai laboratóriumi vizsgálata "maradéktalanul cáfolja" a portugál rendőrség állítását, hogy e minták alapján Gerry és Kate McCann alaposan gyanúsítható. A birminghami igazságügyi laboratórium a lap forrásai szerint ugyanis nem mutatott ki egyezést az autóban talált testnedv- és vérnyomok, valamint a kislány DNS-e között.

A portugál rendőrség feltételezése szerint a Renault-ból nyert minták arra utalnak, hogy a házaspár a kocsival vihette el valahová Madeleine holttestét. 

A News of the World szerint azonban a vizsgálati eredmények alapján a szülők mentesülhetnek a gyanú alól. 

A lap megírta azt is, hogy a kislányt kétségbeesetten kereső szülők egy igen fejlett - ám titkos - technológiával dolgozó dél-afrikai nyomkutató szakértőt kértek fel a gyermekrabló(k) útvonalának felderítésére.

Danie Krugel - aki kutatási módszeréről csak annyit árult el, hogy az a DNS-tudomány és a műholdas helyzetmeghatározó technika elegye - a lap szerint hazájában számos sikert ért el eltűnt személyek megtalálásában. 

Krugel elmondta: még júliusban négy éjszakán át vizsgálta a helyszínt, és arra jutott, hogy Madeleine-t a szállodából az onnan 15 percnyi gyaloglásra lévő tengerpartra vitték; a parton a nyom "kihűlt". Ez arra utal, hogy onnan a gyermeket hajóval, a tengeren át vitték tovább.
Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.