szerző:
MTI

Sólyom László államfő hétfőn Mallorcán találkozott I. János Károly spanyol uralkodóval. A király és felesége, Zsófia királyné ebéden látta vendégül a Magyar Köztársaság elnökét.

 Beszélgetéseiken szó volt arról, hogy erősíteni kell az Európai Unió belső politikai kohézióját, hogy mennyire fontos fejleszteni a csúcstechnológiát alkalmazó iparágakat, illetve arról, hogy milyen teendői lesznek a hármas belga-spanyol-magyar EU-elnökségnek, amikor 2010 második félévében Belgium lesz a soros elnök, a megelőző Spanyolország, a következő pedig Magyarország.

Szó volt ezen kívül a jövőre Barcelonában megrendezendő magyar-katalán dinasztikus kiállításról és annak fővédnöki szerepéről - tájékoztatta az MTI-t a magyar államfői hivatal.

Sólyom László spanyolországi látogatása keretében vasárnap a zaragozai szakmai világkiállításon járt, amelyet a víz és a fenntartható fejlődés témakörében rendeztek meg, s amely szeptember 14-ig látogatható. A köztársasági elnök a világkiállítás magyar nemzeti napján elmondott beszédében egyebek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a világon jelenleg mintegy 1,2 milliárd ember, azaz körülbelül a Föld minden ötödik lakosa szenved a víz hiányától.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Törvényt módosítanak, hogy Győr új fideszes polgármestere kardiológus is maradhasson

Törvényt módosítanak, hogy Győr új fideszes polgármestere kardiológus is maradhasson

Már majdnem minden negyedik ember szavazott Borkai utódjára

Már majdnem minden negyedik ember szavazott Borkai utódjára

WHO: Nemzetközi szinten is magas a koronavírus veszélyessége

WHO: Nemzetközi szinten is magas a koronavírus veszélyessége

Olcsóbb lehet a kőolaj a koronavírus miatt

Olcsóbb lehet a kőolaj a koronavírus miatt

Jó ebédhez szól a nóta - a brit nagykövettel

Jó ebédhez szól a nóta - a brit nagykövettel

A My Chemical Romance, a Bring Me The Horizon és az Offspring is jön a Voltra

A My Chemical Romance, a Bring Me The Horizon és az Offspring is jön a Voltra