A szerb radikálisok is támogatják az EU-csatlakozást

Gyökeres fordulat következett be a Szerb Radikális Párt politikájában.

  • unknown

A nacionalista párt parlamenti képviselői is megszavazzák ugyanis az Európai Unió és Szerbi közötti stabili-zációs és társulási egyezmény ratifikálását. Szavazatunkat egy kiegészítésért – mondták a hágai Nemzetközi Törvényszék cellájában raboskodó Vojiszlav Seselj által alapított Szerb Radikális Párt (SZRSZ) vezetői, és meg-ígérték, hogy a párt képviselői igennel szavaznak majd az EU és Szerbia kapcsolatát új alapokra helyező társulási egyezményre. A korábban az EU-tagságot mereven elutasító párt – Seselj egy időben ördögi szervezetnek nevezte az EU-t – politikájában az hozta meg az áttörést, hogy a Mirko Cvetkovics vezette kormány hozzájárult ahhoz, hogy az EU-s szerződés szövege mellett Belgrád egy olyan kiegészítést is visszaküldjön Brüsszelbe, amely ismét leszögezi, Koszovó Szerbia része.



A kormánykoalíció legerősebb pártja, a szocialistákkal és a G17+ nevű liberális párttal együtt kormányzó Demokrata Párt vezetői pénteken történelminek nevezték a radikálisok-kal való kiegyezést, s hangsúlyozták, nagyon fontos, hogy az EU-ügyében végre nemzeti konszenzus alakult ki Szerbiában. A kormánypártiak és a legnagyobb ellenzéki párt ki-egyezéséhez csak az egykori miniszterelnök, Vojiszlav Kostunica vezette Szerbiai Demok-rata Párt nem járult hozzá, Kostunicáék – és a velük szövetséges kisebb pártok – nemmel szavaznak majd a ratifikálásról szóló szavazáson.



Németh András

Hozzászólások