szerző:
MTI

John McCain republikánus szenátor csütörtök este, pártja országos konvencióján hivatalosan elfogadta az elnökjelöltséget; azt ígérte, a kétpárti együttműködés szellemében fogja irányítani az Egyesült Államokat.

Így pontosan két hónappal a november 4-i elnökválasztás előtt felállt a republikánus jelöltpáros is; az arizonai szenátor mellett az előző este nagy sikerrel bemutatkozott Sarah Palin alaszkai kormányzó az alelnökjelölt. Az előző heti demokrata konvención Barack Obama illinois-i szenátort elnök-, Joe Biden delaware-i szenátort pedig alelnökjelöltté választották. Ezzel célegyenesbe fordult az amerikai elnökválasztási verseny.

John McCain
© AP
"Újra és újra együtt dolgoztam mindkét párt tagjaival, hogy megoldjuk a problémákat" - hangoztatta McCain a Minnesota állambeli St. Paulban rendezett kongresszus végén, s hozzátette, ő nem egy párt vagy lobbisták érdekeit szolgálja és nem magáért, hanem a nemzetért dolgozik. Együttműködésre kérte a demokrata párti és független választókat. Obamának azt üzente: "a közöttünk levő hatalmas különbségek ellenére több dolog köt össze bennünket, mint amennyi elválaszt, mindketten amerikaiak vagyunk".

"Így fogok kormányozni elnökként, mindenki felé kinyújtom a kezem, aki segít ismét lendületbe hozni az országot" - mondta a szenátor, aki néhány napja töltötte be 72. életévét; ha megválasztják, ő lesz a legidősebb első mandátumát megkezdő elnök.

Annak kapcsán, hogy általános meglepetésre az ismeretlen, de reformer hírében álló alaszkai kormányzónőt választotta maga mellé a második helyre, kijelentette: "előre figyelmeztetni szeretném a régi, költekező, semmittevő, az ország helyett magát előtérbe toló Washingtont, hogy változás közeleg".

© AP
A liberális The New York Times emlékeztetett: a kétpárti partnerséget hangsúlyozó McCainnel szemben Sarah Palin előző esti, óriási ovációval fogadott beszédét nem az együttműködés gondolata köré építette, több ízben kemény támadást intézett Obama ellen. Ugyancsak a demokratákat támadta Rudy Giuliani volt New York-i polgármester, továbbá Mitt Romney volt massachusettsi és Mike Huckabee egykori arkansas-i kormányzó is beszédében.

Az amerikai sajtó figyelme továbbra is elsősorban a nagypolitikába néhány napja berobbant Sarah Palinra irányul. (Ő az első női alelnökjelölt a Republikánus Párt történetében.) A Fox News konzervatív hírcsatorna véleményformáló kommentátora, Bill O'Reilly úgy fogalmazott, Palin már nem egyszerűen politikus, hanem Obamához hasonlóan sztár, új korszakot ígér. Vezető demokrata politikusok viszont élesen bírálták Palint, szerintük beszédében megszépítette saját teljesítményét, eltorzította Obama eredményeit, és támadt, ahelyett, hogy pártja céljairól beszélt volna.

John McCaint felesége, Cindy McCain mutatta be a közönségnek. "Ha az amerikaiak egyenes beszédet, a puszta igazságot akarják, vegyék jól szemügyre John McCaint (...) soha nem ingott meg a hazája iránti odaadása" - mondta. Hangsúlyozta, férje Washingtonban szolgál, de soha nem vált washingtoni bennfentessé.

McCain és Palin a konvenció ünnepi zárása után azonnal Wisconsinba utazott, hogy megkezdjék a hátralevő, szokatlanul rövid úgynevezett általános választási kampányt (a konvenciókat részben az olimpia miatt tették ilyen késői időpontra). Az elkövetkező nyolc hétben elnök- és alelnökjelölti viták következnek, a választók több millió dollárnyi reklámot és minden bizonnyal olyan, előre ki nem számítható pillanatokat láthatnak majd, amelyek választói tömegek rokonszenvét dönthetik el.

A CBS televízió hétfő és szerda között végzett felmérése szerint McCain és Obama népszerűsége egyaránt 42 százalékos. A Gallup adatai Obama 49-43 arányú előnyét mutatták.
 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Világ

Fehér porral fenyegetik McCain-t

Fenyegető levél és ismeretlen eredetű fehér por érkezett John McCain, az amerikai republikánus párt várható elnökjelöltjének egyik vidéki kampányirodájához, ahonnan a küldemény kézhezvétele után több alkalmazott kórházba ment kivizsgálásra.

MTI Világ

McCain kampánycsapata Messiásnak gúnyolta Obamát

Öntelt, túlzásokra hajlamos messianisztikus alakként festették le Barack Obamát, az amerikai Demokrata Párt várható elnökjelöltjét egy valószínű ellenfelét, John McCaint népszerűsítő internetes kampányhirdetésben.

MTI Világ

McCain: Obama olyan, mint Paris Hilton

Paris Hiltonhoz és Britney Spearshez hasonlította legújabb kampányfilmjében John McCain, az amerikai Republikánus Párt valószínű elnökjelöltje várható ellenfelét, a demokrata párti Barack Obamát.

MTI Világ

McCain személyeskedéssel ledolgozta hátrányát

Ledolgozta a népszerűségi mutatókban jelzett kilenc százalékos hátrányát John McCain amerikai jobboldali elnökjelölt, aki az utóbbi időben személyes támadásokra helyezte a hangsúlyt a demokrata párti Barack Obamával vívott küzdelmében.

MTI Világ

McCain ötpontos előnyre tett szert Obamával szemben

Váratlan fordulatként értkelik az elemzők azt, hogy John McCain, az amerikai republikánus párt várható elnökjelöltje ötpontos előnyre tett szert Barack Obamával, a Demokrata Párt valószínű jelöltjével szemben.

MTI Világ

McCain kedvenc filmes elnöke fekete

A republikánusok elnökjelöltje, John McCain bevallotta, hogy kedvenc kitalált elnöke a 24 című akciófilm-sorozat afroamerikai David Palmerje.

MTI Világ

Grúziába utazott John McCain felesége

Grúziába utazott Cindy McCain, az amerikai Republikánus Párt valószínű elnökjelöltjének felesége; találkozik Miheil Szaakasvili elnökkel és sebesült grúz katonákkal.

MTI Világ

McCain-Palin vezet Obama-Bidennel szemben

Az amerikai Republikánus Párt leendő elnök- és alelnökjelöltje, John McCain és Sarah Palin országosan már népszerűbb volt a hét végén a demokrata Barack Obama-Joe Biden párosnál - ismertette vasárnap legfrissebb felmérésének eredményét a Zogby közvélemény-kutató intézet.

Bőnyi rendőrgyilkosság: tényleges életfogytiglant kért az ügyész a vádlottra

Bőnyi rendőrgyilkosság: tényleges életfogytiglant kért az ügyész a vádlottra

Esőisten nem szereti Indiát: százmilliók szomjaznak az országban

Esőisten nem szereti Indiát: százmilliók szomjaznak az országban

Halálra vertek egy dánszentmiklósi férfit, másnap megpróbálták elégetni

Halálra vertek egy dánszentmiklósi férfit, másnap megpróbálták elégetni

Drágák az iPhone-ok? Ez még semmi, hamarosan sokkal többe kerülhetnek

Drágák az iPhone-ok? Ez még semmi, hamarosan sokkal többe kerülhetnek

MMS-cseppek: megérkezett már a büntetőfeljelentés is

MMS-cseppek: megérkezett már a büntetőfeljelentés is

Izgalmas fejlesztéssel készül az Oppo, egy hét múlva mutathatják be

Izgalmas fejlesztéssel készül az Oppo, egy hét múlva mutathatják be