A Split felé haladó, döntően kassai és Kassa-környékbeli, utószezoni nyaralásra utazó, 49 idősebb embert szállító autóbusz vasárnap reggel, nem sokkal hat óra után nekihajtott az A1-es autópályát átívelő híd betonpillérének.
A szlovákiai hírportálokon látható képek tanúsága szerint a szalagkorlátot előbb két autóbusznyi hosszúságban felgyűrő jármű "felnyársalódott" a betonpillérre. A déli órákig 13 helyszínen szörnyethalt áldozatról és harminc sebesültről, köztük több súlyos esetről lehetett tudni.
A pozsonyi külügyi szóvivő közlése szerint a sérülteket megpróbálják hazaszállítani, hogy szlovákiai kórházakban kapjanak ellátást. A szállítható sebesültekért várhatóan a szlovák kormány különgépét küldik majd a baleset helyszínéhez legközelebb eső dalmáciai repülőtérre, Zárába (Zadar). Ezzel a géppel utazna majd haza a balesetet sérülés nélkül túlélő néhány ember is.
A súlyos baleset okait egyelőre nem ismerik, de a szlovákiai értesülések szerint valószínűsíthető, hogy a volán mögött ülő gépkocsivezető elaludt. Az autóbusz egyik sofőrje szörnyethalt, másiknak mindkét lábát amputálni kellett.
A baleset másik lehetséges okaként az autóbusz hátsó kerekének durrdefektjét jelölik meg. A túlélők elmondása szerint az ütközést megelőző pillanatokban többen hallották a kerék durranásának hangját.
Stipe Mecic horvát elnök vasárnap délelőtt részvéttáviratot küldött Ivan Gasparovic szlovák államfőnek, aki időközben az áldozatok hozzátartozói felé nyilvánította ki részvétét.