szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több vajdasági politikus kapott halálos fenyegetést tartalmazó levelet, amely szerint halottnak tekinthetik magukat a címzettek, ha a szerbiai parlament elfogadja Vajdaság új statútumát - írja az újvidéki Magyar Szó internetes oldalán.

A még csütörtökön kézbesített üzenet címzettjei, a "halálra ítéltek" között van Egeresi Sándor, a vajdasági tartományi képviselőház elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke és a szintén VMSZ-es Varga László köztársasági parlamenti képviselő, valamint Nenad Canak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) elnöke, továbbá a demokrata, szocialista és szociáldemokrata pártok több vajdasági politikusa.
 
A levél Belgrádból érkezett a vajdasági képviselőház címére, aláírói a Jugoszláv Patrióta Szervezet, a Szerb Patrióta Szervezet, a Magyar Patrióta Szervezet és a Vajdasági Patrióta Szervezet.

Pásztor István, a VMSZ elnöke a Magyar Szónak az üggyel kapcsolatban elmondta: nem ismeri a levelet aláíró szervezeteket. Valószínűnek tartja, hogy olyan erők állhatnak a levél mögött, amelyeket zavarja, amit tesz az európai csatlakozásért, a kisebbségi ügyekért. "Alapjában véve ez engem nem ijeszt meg. Úgy végzem a dolgomat, ahogy ezt eddig is tettem" - tette hozzá Pásztor István.
 
"Nincs kommentárom. Mert ha minden alkalommal, amikor ilyen bolondok meg akarnak ölni, kommentálnám azt, akkor másra nem is jutna időm" - nyilatkozta Nenad Canak, az LVS elnöke. 
  
A vajdasági képviselőház elnöke, Egeresi Sándor közleményében kifejtette: az ilyenfajta fenyegetések nem állíthatják meg az európai integrációt és a demokratikus folyamatokat az országban, valamint nem félemlítik meg a tartományi vezetést. 
  
Bojan Pajtic, a vajdasági kormányzat elnöke elítélte a fenyegető leveleket, és hozzátette: az államnak határozottan fel kell lépnie, amikor emberéleteket veszélyeztetik az életét.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Vaníliaszósz a brit miniszter nyakába

Szó szerint zöld tiltakozás szenvedő alanya volt pénteken a brit üzleti ügyek minisztere, aki jó adag, zöldre színezett vaníliaszószt kapott a nyakába.

MTI Világ

A bolgárok szívják a legrosszabb levegőt az unióban

Az uniós tagállamok közül Bulgária légszennyezettsége a legnagyobb: a szálló szennyező részecskék mennyisége az utóbbi években 55 mikrogramm/légköbméterre nőtt, miközben a 27 uniós ország átlaga 30 mikrogramm - olvasható egy uniós jelentésben.