A 26 éves Ina Caterina Remhofot és a 24 esztendős Sascha Schmidtet a határ menti tartomány erdős vidékén találták meg a rendőrök, vélhetően át akartak szökni a szomszédos Franciaországba vagy Svájcba.
A férfi ellen Németországban elfogatóparancsot adtak ki, miután börtönből szökött meg, ahol betörésért kiszabott büntetését töltötte, és egy jutalomból kapott eltávozást használt ki arra, hogy élettársával, és annak három gyermekével Olaszországba meneküljön. A nő szabadlábon védekezhet az eljárás során, amelyben kiskorúak életének veszélyeztetésével gyanúsítják. A gyermekek, a hatéves Tim, a négyéves Sandra és a féléves Jonas Remhof első házasságából valók, apjuk jelenleg börtönben van, miután megölte negyedik közös gyermeküket. A kicsik, akiket a két felnőtt a tartományi székhely, Aosta egyik pizzériájában hagyott, jelenleg egy helyi gyermekotthonban vannak, és a La Repubblica című római lap on-line kiadása szerint pénteken viszik őket haza Németországba, az észak-vesztfáliai Finnentropba, ahol az anyai nagyszülők veszik őket gondozásba. A hatóságok megtalálták elhagyott kocsijukat is, benne Remhof naplóját, amely anyagi nehézségeikről tanúskodott.
A párt egy helyi lakos útmutatásai alapján találták meg egy olyan mocsaras területen, ahol az elmúlt években több öngyilkosság történt. A szökevényeknek már nem volt egy fillérjük sem, mobiltelefonjukat adták el, hogy némi élelmet vehessenek maguknak. Az aostai ügyész szerint "úgy tűnt, megkönnyebbültek, amikor véget ért menekülésük" - írta a La Repubblica
Megtalálták Olaszországban a gyermekeit elhagyó német párt
Megtalálták csütörtökön az észak-olaszországi Valle d'Aosta autonóm tartományban a három kiskorú gyermekét három nappal korábban elhagyó német párt.

Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Orbán elkészült a győzelmi tervével Horvátországban
Halálra rémültek az utasok a római Wizz Air-gépen
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Trump: Lehetnek súlyos vámok, szankciók, vagy azt mondjuk, ez a ti harcotok
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Nyilvánosságra hozták Jeffrey Epstein szexkereskedelem miatt 20 évre ítélt volt barátnőjének vallomását
Miért kell ennyire Donbasz az oroszoknak?│ Elvitelre
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Trump: Inkább nem lennék ott a Putyin-Zelenszkij találkozón
Megszólalt Prigozsin anyja: A fiam tudta, hogy meg fog halni
Orbán az ukránokra árulkodott Trumpnál, aki egy felpaprikázott osztályfőnök stílusában válaszolt
Magyar Péter: Ungár Anna cégének luxusgépe éppen a horvát szigetre repült, amelynél Orbán Viktor hajózott
Szijjártó és a lengyel külügyminiszter az X-en osztotta egymást
A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Videón, ahogy a nyílt utcán megöl egy embert a háborús bűnök miatt körözött líbiai tábornok
Bajban lehet a kormány, ha már a közvélemény-kutatók elleni hergelésbe kezdett
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ajsa Luna himnuszénekléséről mondott véleményt az Opera főigazgatója, majd penitenciát írt elő neki
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.