Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az iráni Őrök Tanácsa elismerte, hogy a június 12-i elnökválasztás során 50 szavazókörzetben több voksot adtak le, mint amennyi szavazásra jogosult volt - jelentette hétfőn az iráni állami tv a testület szóvivőjére hivatkozva.
Ennek a szabálytalanságnak - a szóvivő vélekedése szerint - "nem volt jelentős befolyása" a választás végső kimenetelére, amelynek értelmében az eddigi elnök, Mahmúd Ahmadinezsád kapott újabb négyéves mandátumot.
Az ellenzéki jelöltek éppen e visszásságok miatt emeltek kifogást az Őrök Tanácsánál a választás végeredményének ügyében. A szóvivő azonban kijelentette: a testület előzetes vizsgálatai szerint nem 170 körzetben észlelték ezt a rendellenességet, mint azt a panaszosok állították, hanem csupán 50-ben. Úgy vélekedett, hogy a "vokstöbblet" feltehetően abból adódik, hogy bizonyos városokban sokan voksoltak, akik nem állandó lakosok, de ott dolgoznak, másutt pedig sok volt a hazai turista és az iráni törvények szerint minden állampolgár azon a településen szavaz, ahol akar.
Mohszen Rezai konzervatív jelölt, aki a harmadik helyen végzett Ahmadinezsád és Mir Hoszein Muszavi volt kormányfő mögött, a múlt csütörtökön felrótta, hogy szabálytalanságok történtek a választások során. Tudomása szerint 170 olyan körzet volt, ahol a részvétel 95és 140 százalék között volt". Muszavi és Mehdi Karubi, a másik reformer elnökjelölt szintén vitatják a választások tisztaságát.
Muszavi fiatal hívei honlapjukon arra szólították fel az irániakat, hogy gyújtsanak a nap folyamán zöld szalaggal átkötött gyertyákat a tüntetések áldozatainak emlékére. Ugyancsak felhívást intéztek az autósokhoz, hogy helyi idő szerint 17 órától (közép-európai idő szerint 14 óra 30 perckor) két óra hosszára kapcsolják be fényszóróikat, hogy ezzel mutassák szolidaritásukat a "mártírok" családjaival.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.