„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Izland nem számíthat gyorsított eljárásra az európai uniós csatlakozását célzó tárgyalások során - szögezte le az EU soros elnökségét betöltő Svédország külügyminisztere hétfőn Brüsszelben.
"Nincs gyorsított út Izland számára, de természetesen az út lehet rövidebb, mivel Izland már része az egységes piacnak és a schengeni övezetnek. (Izlanddal szemben is) lépésről-lépésre fogunk eljárni" - mondta Carl Bildt az EU külügyminiszteri tanácskozása előtt. Jelentős kihívást jelenthet azonban a halászati politika kérdése - figyelmeztetett a svéd külügyminiszter. Míg az EU-ban például tilos a bálnavadászat, a szigetországban ez bevett gyakorlat.
Bildt hangsúlyozta, hogy Izland csatlakozása nem szoríthatja háttérbe a Nyugat-Balkán államainak integrációját, amelynek újra lendületet kell adni. Izland csatlakozásának kérdésében a tagállamok egyelőre megosztottnak látszanak: Ausztria szerint az észak-európai szigetországot Horvátországgal és Albániával együtt kellene felvenni, Finnország azonban ezt határozottan ellenzi.
A Brüsszelben tanácskozó uniós külügyminiszterek hétfőn felkérték az Európai Bizottságot, hogy véleményezze Izland felkészültségét az uniós tagságra. Az úgynevezett avis elkészítése akár egy évig is elhúzódhat, figyelembe véve, hogy a testület mandátuma az év vége előtt lejár. Ezt követően az egyes tagállamoknak jóvá kell hagyniuk Izland tagjelölti státusát és csak utána kezdődhetnek meg a tényleges csatlakozási tárgyalások.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.