„A nyolcvanas években egy-egy kiállításon 20-30 vásznat eladtam, de még két éve is nyolc-tízet. Most meg négy nap alatt csak egy kis képemet vették meg” – kesergett az életszínvonal romlására utalva a HVG tudósítójának Jean-Marie Hodin festőművész az észak-franciaországi valenciennes-i városházán rendezett tárlatán. Hodin szerint még azok sem költenek mostanság eredeti műalkotásokra, akik megtehetnék. Panaszkodtak a város főterén, az egyik külterületi hipermarketben, akárcsak a közeli Toyota-üzemnél találomra megszólított járókelők is, mert összébb kell húzni a nadrágszíjat, vagy a munkájukat féltik. Arról már eltértek a vélemények, mennyiben tehet a nyugtalanító helyzetről az államfői posztot két éve betöltő Nicolas Sarkozy. Egyedül a városháza melletti Le Président kávéház főpincére vélte úgy, hogy se jobb, se rosszabb nem lett az élete, amióta a vendéglátóhely „névadóját” 2007 májusában beiktatták.

HVG

Megválasztása után Sarkozy népszerűségi mutatója az egeket ostromolta, de mára soha nem tapasztalt mélységbe süllyedt. Ebben az is közrejátszik, hogy a francia EU-elnökség és az államfő kül- és belföldön egyaránt csodált nemzetközi aktivitása mostanra feledésbe merült. A TNS Sofres közvélemény-kutató cég felmérése szerint három francia közül kettő csalódott Sarkozyben. Az elnököt utolérte elődje sorsa, Jacques Chirac hasonlóan állt hatalomra kerülésének második évfordulóján, 1997 májusában. Sarkozy azzal vigasztalhatja magát, hogy a válaszadók negyede és a jobboldali szimpatizánsok több mint fele a második világháború óta a legsúlyosabb válság ellenére is elégedett vele. No meg az is a malmára hajtja a vizet, hogy a közvélemény-kutatások szerint a választók kétharmada stabilan úgy látja, az ellenzék sem tudná a jobbközép Unió a Népmozgalomért vezette kormánynál különbül csinálni. Az előrejelzések szerint a 2004-es európai parlamenti (EP) választáson megalázó vereséget szenvedett UMP a júniusi EP-voksoláson biztos győzelmet arathat.

„Semmi kifogásom a királyság ellen, de már véget vetettünk neki” – sommázták véleményüket a HVG-nek Sarkozy eddigi működéséről többen is Valenciennes-ben. Pedig Sarkozy változtatott a stílusán. Egy ideje kevesebb sztárallűr és csillogás, több államférfiúi visszafogottság jellemzi. A francia elnök továbbra is úgy viselkedik azonban, mintha egyfolytában kampányolna. Ha nem volna EP-választás, ki kellett volna találni – mondogatják a rosszmájúak. Nem múlik el hét anélkül, hogy ne látogatna vidékre, és minden hónap tartogat médiafelhajtással kísért nagy beszédet vagy interjút, külföldi útjairól és nemzetközi szerepléseiről nem is beszélve. Az országos sztrájkokban és vállalatvezetők túszul ejtésében kicsúcsosodó szociális feszültségek nyomán ugyanakkor alig ismerni rá Sarkozy retorikájára. A nem is olyan régen még a túlsúlyos francia jóléti ellátórendszer karcsúsítása, a hatósági szabályozás csökkentése és a munkaerőpiac rugalmasabbá tétele mellett kardoskodó elnök az állami beavatkozás bajnoka lett.

A párizsi sajtó sokáig azt rebesgette, hogy Sarkozy kormányátalakításra készül az EP-választás előtt, de erről végül letett. A személycserék azért bennfentesek szerint meglesznek még a nyárig, már csak azért is, mert az elnök a kegyeiből kiesett Rachida Dati igazságügy-minisztert száműzi az EP padsoraiba, míg a mezőgazdasági tárcát irányító Michel Barnier EU-biztos-jelölt lett. A politikai nyitás jegyében Sarkozy – állítólag Claude Allegre, Lionel Jospin exkormányfő egykori oktatási minisztere személyében – újabb szocialista kötődésű politikust is be akar vonni a kabinetbe. A másodhegedűs hálátlan szerepével megbékélt Francois Fillon miniszterelnök és a kormánytagok zöme ugyanakkor várhatóan a helyén marad. Sarkozy a kormányzat stabilitásának és folytonosságának megőrzésével is ellensúlyozni kívánja a róla kialakult képet, miszerint túl szeszélyes és impulzív. Hangulatváltozásának újabb jele, hogy hirtelen kedvencévé lépett elő Christine Lagarde gazdasági és pénzügyminiszter, akire korábban szinte csak gyilkos megjegyzéseket tett. Az angolul kitűnően beszélő Lagarde remekül eladta ugyanis a szigorúbb szabályozást követelő francia politikát az utóbbi hónapok nemzetközi pénzügyi tanácskozásain.

A 2007-es elnökválasztás meglepetésembere, az első fordulóban a harmadik helyen befutott centrista Francois Bayrou napokban megjelent vitriolos pamfletjében egokráciának nevezte a Sarkozy-féle „sem nem monarchia, sem nem diktatúra” rendszert, amelynek ideológiája a pénz és a polgárok szórakoztatása bulvárfogásokkal, és amelyben szerinte az államfő holmi supermanként jelenik meg. Nem kímélte Sarkozyt a frakcióharcokon – az új főtitkár, Martine Aubry tavaly őszi megválasztása ellenére – felülemelkedni képtelen szocialista párt (PS) sem. Az ellenzék vezető ereje 32 oldalas brosúrában szembesítette Sarkozyt választási ígéreteivel, és nem meglepő módon arra a következtetésre jutott, hogy az elnök első két éve csúfos bukás. A PS szerint Franciaország helyzete nem csak a krízis miatt rosszabb a két évvel ezelőttinél. Sarkozy környezetében ugyanakkor azt domborítják ki, hogy Franciaországot egyelőre nem küldte annyira padlóra a válság, mint Németországot és Nagy-Britanniát. Apadt ugyan a jövedelmek vásárlóereje, és fél év alatt 400 ezer munkahely szűnt meg, ám az amúgy drága és versenyképességet rontó francia szociális hálónak köszönhetően kisebb a baj, mint a szomszédoknál.

Más kérdés, hogy szakértők szerint ez az előny azonnal ismét hátránnyá válik, mihelyst megindul a kilábalás. Annál is inkább, mivel Marcel Gauchet filozófus találó megjegyzése szerint Sarkozy politikájában „a verbális meg nem alkuvás” kiválóan megfér a nagyon is chiraci kompromisszumkereséssel. Ezt a megállapítást illusztrálja a Pierre Cahuc–André Zylberberg közgazdász szerzőpáros friss könyve, amelyből fehéren-feketén kiderül, hogy Sarkozy elnökségének nagy garral beharangozott gazdasági reformjai közül egyik sem érte el a célját. Sőt némelyik tovább terhelte a költségvetést. Merthogy a szociális partnerek többnyire túljártak a kormány eszén, és a Sarkozy számára jelképes fontosságú kérdésekben engedtek, de cserébe számos kevésbé feltűnő kivétel és módosítás kiharcolásával semlegesítették a reformintézkedések lényegét.

VIDA LÁSZLÓ / VALENCIENNES