A Kampusch-nyomozás új szálai

Ausztriában újrakezdődött a nyomozás Natascha Kampusch elrablásának és nyolc és fél éves fogva tartásának ügyében.

  • HVG HVG
A Kampusch-nyomozás új szálai

„Nem hiszem, hogy az ügyemet valaha is maradéktalanul tisztázni fogják” – nyilatkozta a múlt héten az osztrák állami televízióban a nyolc és fél esztendős fogságából 2006 augusztusában megszökött Natascha Kampusch (HVG, 2006. szeptember 9.). Amikor három éve, 18 esztendősen a kamerák elé állt, hol pislogott, hol behunyta a rabság évei alatt homályhoz szokott szemét, amely sajgott a fénytől. Most egyenesen néz a kamerába, furcsán nyomdakész, koravén mondatait élénk fejbólintásokkal kíséri. Az elmúlt három évben feltűnően meghízott, a jövőbe vetett bizalma viszont megfogyatkozott ahhoz képest, hogy amikor elszökött rabtartójától, új élete legfőbb céljának a hozzá hasonlóan elrabolt gyerekek megsegítését tartotta.

Natascha most azért került megint a figyelem középpontjába, mert története az elmúlt hónapokban ismét ügy lett Ausztriában. Több állami és magánnyomozó ugyanis máig nem törődött bele, hogy a borzalmas sztori a lány szökésével és az őt kínozva-rajongva őrző férfi, Wolfgang Priklopil ezt követő öngyilkosságával véget ért. Például azért, mert az a kislány, aki 1998-ban látta, amint Nataschát egy fehér kisbuszba tuszkolják, mindmáig kitart állítása mellett: két férfi követte el az emberrablást. Élénken bombázza leleplező bizonyítékaival az osztrák igazságszolgáltatást egy németországi grafikus is, a kevéssé szavahihetőnek mondott Thomas Vogel. Az egy Picasso-kép hamisítása miatt a börtönt is megjárt járt férfiú esküszik, hogy évek óta fellelhető az interneten egy gyermekpornófilm, amelyben Priklopil látható a lánnyal. Szerinte nyilvánvaló, hogy lennie kellett valakinek, aki a felvételt készítette. Vogel állítja, hogy Natascha szabadulása után Priklopil egyetlen barátja, a most a gyanú középpontjába került Ernst H. többször is felhívta őt; a videofelvételről és a különleges történetről beszélgettek. Arról meg már Koch úr, Natascha apja nyilatkozgat, hogy a lánya pornóbiznisz áldozata, ezért nem mer őszintén beszélni rémes történetéről.

Az elmúlt hetekben az osztrák államügyészség kérésére a német kollégák házkutatást tartottak Vogelnél, és elkobozták állítólagos bizonyítékait. Ernst H.-t a múlt héten kétszer kilencórás kihallgatásnak vetették alá, majd tanúból gyanúsítottá minősítették át. „Öngyilkos lett?” – kérdezte állítólag rögvest H., amikor a lány szökésének napján, 2006-ban a nyomozók felkeresték, és Priklopil iránt érdeklődtek. Honnan lehetett sejtelme erről a szándékról, ha – mint állította – nem tudott barátja kettős életéről, és csupán egyszer találkozott Nataschával? Háromévi hímezés-hámozás után most változtatott zavaros meséjén. Elárulta, hogy miután a lány elszökött a strasshofi házból, Priklopil felkereste őt, s bevallott neki mindent. Csak ezután vetette magát a földalatti alá. Az is elgondolkodtató, miért folytatott Priklopil halála után Ernst H. hosszú beszélgetéseket az egykori pincelakóval.

A keringő pletykák, bizonyítéktöredékek miatt a nyáron felállítottak egy úgynevezett értékelőbizottságot, benne kriminalistákkal, pszichológusokkal, hogy tisztázzák, mi történt a pincében felnőtt lánnyal. A bizottság azonban inkább a kételyeket növelte, 16 pontos szakértői véleményében egyáltalán nem állt ki a magányos tettes teóriája mellett. Sőt a grémium nagy tekintélyű elnöke, az egykor az alkotmánybíróság élén állt Ludwig Adamovich még azt a megjegyzést is megengedte magának, hogy a kislánynak jobb élete volt a perverz Priklopil mellett, mint előtte alkoholista apjánál és neurotikus, lányát egzecíroztató anyjánál. Aki talán részt is vett Natascha elrablásában.

Natascha, aki megszerezte Priklopil házát és – sokak irigységére – a tűzpiros BMW-jét is, csak néz a kamerába. Szája szigorú vonallá vékonyodik, amikor arról beszél, hogy őt nem szeretik az emberek. Sokan rámerednek az utcán, a metrón, ezért a legszívesebben el sem hagyja a lakását. Egyedül él, pszichiátriai kezelése még folyik, miközben megpróbálja behozni az elmaradt iskolai éveket. „Azért nem kedvelnek, mert nem úgy viselkedem, ahogy egy áldozattól elvárnák. Inkább úgy, mint aki normálisan éli az életét. Sokan kérdezik, miért nem hagyom el Ausztriát, s kezdek másutt új életet. De miért én menjek el?” – teszi fel a kérdést a kamerák előtt, mintegy önmagának.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.