Új vezetők az EU élén

Egeret szültek a hegyek. Kulisszák mögötti lázas alkudozás után az uniós állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács (ET) múlt heti rendkívüli ülésén különösebb vita nélkül a Herman Van Rompuy–Catherine Ashton-tandemet választották Európa „arcává és hangjává”, miként a soros elnökséget adó Svédország kormányfője, Fredrik Reinfeldt fogalmazott. A nemzetközi színtéren ugyanis mindketten szinte teljesen ismeretlenek. Az ET állandó elnökévé avanzsáló Van Rompuy még egy éve sem tölti be a belga kormányfői posztot, a leendő kül- és biztonságpolitikai főképviselő, egyben az Európai Bizottság (EB) alelnöke, a brit Ashton pedig csak 2008 végén jelent meg Brüsszelben kereskedelemért felelős EU-biztosként.

Az események megmutatták, mi lehetséges pillanatnyilag az EU-ban – mondta a döntés után Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) szocialista frakciójának vezetője. Ő csak tudja, hiszen Ashtont a szocialisták varázsolták elő a kalapjukból, miután a sokáig biztos befutónak tekintett David Miliband brit külügyminiszter nem volt hajlandó jelöltetni magát. Úgy tűnik, elsősorban azért esett Ashtonra a szocialisták választása, mert nő. Nagy fejtörést okozott ugyanis a tagállamok vezetőinek, hogy a két fő tisztségre komolyan szóba jöhető jelöltek mindegyike férfi volt. Az ET állandó elnökségére bejelentkezett ugyan Vaira Vika-Freiberga korábbi lett államfő, ám az ő esélyeit aláásta, hogy Jerzy Buzek személyében kelet-európai politikus került az EP élére. Márpedig valamiféle egyensúlyt kellett találni a pártcsaládok, a kicsi és a nagy, a régi és az új, az északi és a déli, valamint a keleti és a nyugati tagállamok között.

A legkisebb közös többszörös elve érvényesült tehát, de a formális konszenzus ellenére a tagállamok némelyike vonakodva adta áldását a kiválasztottakra. A belga Le Soir napilap szerint Van Rompuy kétszer is visszautasította a jelölést, mert nem kapott egyöntetű támogatást. A sorsa végül állítólag Nicolas Sarkozy francia elnök, Angela Merkel német kancellár és Gordon Brown brit kormányfő, valamint Reinfeldt külön megbeszélésén dőlt el, közvetlenül a múlt heti EU-csúcs előtt. A svéd politikus mindenképp konszenzusra törekedett, ezért Merkel áldásával a tagállamok többsége által a legalkalmasabbnak tartott, az eurócsoport vezetőjeként is nagy tekintélynek örvendő Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfőt javasolta. Ám ez nem is annyira a sokáig elődje, Tony Blair mellett kardoskodó Brown, mint inkább Sarkozy makacs ellenkezésébe ütközött, így Reinfeldt végül Van Rompuy nevét terjesztette elő. „Senki sem volt lelkes tőle, de senkinek sem volt érdemi ellenvetése” – érzékeltette a légkört egy tanácsi diplomata.

A tagállamok első embereinek már csak azért sem lehet okuk a panaszra, mert valószínűtlen, hogy akár Van Rompuy, akár Ashton háttérbe szoríthatná őket. Elégedett lehet az EB elnökeként tisztében szeptemberben megerősített José Manuel Barroso is, akit új vezetőtársai aligha fognak elhalványítani. Más kérdés, hogy második mandátuma alatt az utóbbi öt évben a nagy tagállamok kívánságaihoz sokak szerint túlságos buzgalommal igazodó Barroso képes lesz-e megszabadulni a gyámkodásuktól. Egyben-másban máris meg van kötve a keze. Úgy hírlik például, Ashton kinevezéséért cserébe a franciák garanciát kaptak, hogy biztosjelöltjük, Michel Barnier viheti majd a belső piaci ügyeket. Igaz, párizsi források szerint Barnier felügyelné a reform előtt álló pénzügyi intézményeket és szolgáltatásokat is, amit viszont a londoni City agyonszabályozásától félő brit diplomácia állítólag elkeseredett utóvédharcokban próbál megakadályozni.

Lapzártánkig három tagállam – Dánia, Hollandia és Málta – még nem jelölt hivatalosan biztost, jóllehet Barroso az érintett kormányok értésére adta, hogy a koppenhágai klímacsúcs előkészítésében jeleskedő Connie Hedegaard dán környezetvédelmi minisztert és Neelie Kroes holland versenyjogi biztost szívesen látná csapatában. Mindenesetre az EP – az erődemonstráció nyilvánvaló szándékától vezérelve – nem siet a jelöltek meghallgatásával. Hiába lép hatályba december első napján a lisszaboni szerződés, a parlament csak a januári plenáris ülésen szavaz az EB-ről. Ennek ellenére Barroso közölte, „jóval az év vége előtt” leteszi az asztalra a listáját. Tervei szerint Ashton már december 1-jén átveszi a külügyeket az osztrák Benita Ferrero-Waldnertől, aki néhány hétre átvállalja tőle a kereskedelmi tárcát.

VIDA LÁSZLÓ