A megválasztásakor világszerte szinte rajongással üdvözölt Barack Obama amerikai elnök egy országban képtelen áttörni a 10 százalékos népszerűségi szintet: Izraelben. Ott ugyanis attól tartanak, Washington már nem olyan odaadó támogatója a zsidó államnak, mint George W. Bush idején volt. Az elődeivel szemben már elnöksége elején a közel-keleti béke megteremtésének szándékával fellépő Obama a zsidó telepek bővítésének megállítását szorgalmazza ugyanis az Izrael által megszállt területeken. Az amerikai sürgetést látványosan semmibe veszi Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő, amit viszont az arabok értékelnek Obama meghátrálásaként. Így az amerikai elnök a kompromisszum kidolgozása helyett egyelőre nem tudott senkinek sem a kedvére tenni a térségben.
A zsidó telepek terjeszkedése nem csak a Fehér Ház gazdájának okoz fejfájást, váratlanul éles választóvonalat húzott az Izraelen kívüli legnagyobb létszámú diaszpóra, az amerikai zsidóság csoportjai közé is. A tavalyi elnökválasztás idején készült exit poll szerint az amerikai zsidók csaknem négyötöde szavazott a demokrata politikusra, ami a lakosság minden más csoportjánál nagyobb arány. Abban viszont már jóval nagyobb a megosztottság a körükben, hogy helyes-e Obama közel-keleti politikája. Az Amerikai Zsidó Bizottság (AJC) szerint a többség bízik a béke megteremtésében, de abban nem biztos, melyik út vezet oda. Az AJC igazgatója, David Harris által doktriner kisebbségnek minősített két csoport viszont határozott véleményt fogalmaz meg: az egyik Obamát, a másik Izraelt támogatja feltétel nélkül.
Az amerikai külpolitikában hagyományosan az utóbbi tábor a leghangosabb és a legbefolyásosabb. Képviselője a magát Amerika első számú Izrael-lobbista szervezetének tartó AIPAC, amelyet az 1950-es években hoztak létre, amikor – például az 1956-os szuezi válság idején – az USA még nem volt túl baráti a zsidó állammal. A viszony az 1970-es évek második felétől kezdett javulni, az AIPAC befolyása pedig egyre nőtt, és ma már az amerikai fegyverbarátok szövetsége után a legerősebb lobbiszervezetként emlegetik. Térnyerésében segített, hogy az 1990-es években szövetségesre talált a neokonzervatív ideológiát hirdető zsidók körében éppúgy, mint azoknál a fundamentalista keresztényeknél, akik a Bibliából vezetik le Izrael jogát a történelmi területekre. Az utóbbiakhoz tartozó volt arkansasi kormányzó, Mike Huckabee – aki tavaly sikertelenül próbálta elnyerni a republikánus elnökjelöltséget, de 2012-ben újra próbálkozhat – Izraelben népszerűbb, mint Obama.
A neokonzervatívok és a fundamentalista keresztények befolyása Bush elnökségének nyolc éve alatt érte el a csúcsát, a Fehér Ház csaknem minden izraeli álláspontot kritika nélkül elfogadott. Az Obamától a telepek ügyében érkező bírálat ezért sokak számára kellemetlen meglepetés, ám egyre többen vélik úgy az amerikai zsidók körében, hogy az évi 3 milliárd dolláros katonai segéllyel támogatott Izrael melletti kiállás nem feltétlenül szolgálja Washington vagy a közel-keleti békefolyamat érdekeit. Ennek nyílt kimondása azonban még soha nem aratott tetszést. Az Izrael-lobbi erejéről és kontraproduktívnak ítélt hatásáról előbb – miután a megrendelő Atlantic Monthly amerikai folyóirat elutasította a kéziratot – a London Review of Books magazin hasábjain, majd két éve könyvben értekező két amerikai politológusprofesszor, Stephen Walt és John Mearsheimer óriási vihart kavart Amerikában. Alapos jegyzetekkel kiegészített írásukat Alan Dershowitz harvardi jogászprofesszor a Cion bölcseinek jegyzőkönyvéhez hasonlította, Abraham Foxman, a Rágalmazás Elleni Liga vezetője pedig azt hangoztatta, hogy Izrael minden bírálata csak a bigottoknak és az antiszemitáknak ad muníciót.
Nem így látja ezt az amerikai zsidóságon belül a kompromisszumkész, de hallgatag többséget képviselni kívánó új lobbiszervezet, a J Street, amely nemrég tartotta első kongresszusát Washingtonban. Neve szójáték, a főváros K utcájában lévő befolyásos lobbiszervezetekre éppúgy utal, mint az angol zsidó szó (Jew) kezdőbetűjére (Washingtonban az ábécérendbe sorolt utcákból kimaradt a J, az I után rögtön K következik, a térképrajzolók ugyanis féltek az I és a J összekeverésétől). A J Street szerint nem a világ vége, ha Obama – vagy bármely más politikus – nyíltan bírálja az izraeli kormány politikáját, és amennyiben Izrael és a palesztinok nem tudnak megegyezni a két nép, két állam elvét érvényesítő rendezésről, akkor Washington beavatkozhat, és engedményekre szoríthatja Izraelt.
A Fehér Ház a konferenciára James L. Jones nyugalmazott tábornokot, nemzetbiztonsági főtanácsadót küldte, ám sokkal többet mondott a távol maradók listája. A Netanjahu-kormány nyomását látják a kommentárok amögött, hogy nem ment el a rendezvényre az AIPAC minden fontos eseményén megjelenő Michael Oren izraeli nagykövet. A diplomata arra figyelmeztetett, hogy a nyílt vita üdvözlendő, ám bizonyos szándékok árthatnak a zsidó állam érdekeinek. Oren az AIPAC politikaikampány-hozzájárulásának súlyára és szavazatszerző képességére is felhívta a részvételüket jelző kongresszustagok figyelmét, így sokan vissza is mondták a meghívót. Ígéretével szemben nem ment el például a konferenciára New York állam két szenátora, Charles Schumer és Kirsten Gillibrand, továbbá kimentette magát John Kerry, a szenátus külügyi bizottságának elnöke is. Az új zsidó lobbicsoport Izraelben is feszültséget keltett. Míg az AIPAC-ot a jobboldali Likud szövetségesének tartják, a J Street feltűnését a Háárec baloldali napilapban fizetett hirdetésben üdvözölte az ellenzéki Kadima és Munkapárt, több békepárti extábornok, továbbá Amos Oz világhírű író.
NAGY GÁBOR
