A központi választási bizottság közölte, hogy a voksok negyedének összesítése alapján Janukovics, az ellenzéki Régiók Pártjának vezetője a szavazatok 38 százalékát szerezte meg. Timosenko a voksok 24 százalékával a második helyen áll, Szerhij Tihipko volt jegybankelnök 12 százalékkal pedig a harmadik az alacsony feldolgozottságon alapuló részeredmény szerint. A vasárnap esti urnazárás után közzétett, a szavazóhelyiségekből távozó polgárok megkérdezésén alapuló exit poll felmérések azt mutatták, hogy Janukovics az első fordulóban a szavazatok 31,5 százalékára, Timosenko a 27,2 százalékára, Tihipko pedig a 13,5 százalékára számíthat.
Janukovics vezet Ukrajnában
Az ellenzéki Viktor Janukovics tizennégy százalékkal vezet Julia Timosenko kormányfő előtt az ukrajnai elnökválasztás első fordulójában a szavazatok viszonylag alacsony feldolgozottsága alapján hétfőre virradóra Kijevben nyilvánosságra hozott hivatalos részeredmény szerint.

Orbán az ukránokra árulkodott Trumpnál, aki egy felpaprikázott osztályfőnök stílusában válaszolt
Szijjártó szlovák kollégájával együtt szólította fel Brüsszelt, hogy lépjen fel a Barátság vezeték elleni ukrán támadások ellen
Sokkal nagyobb a pusztítás Munkácson, mint amit eddig látni lehetett
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Vitorláson fotózták le Orbánt, Kaminski Fanny is ott volt a fedélzeten
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Elfogadta a kormány a plázastop durva szigorítását
Már venni vagy bérelni sem lehet olyan 400 négyzetméternél nagyobb kereskedelmi ingatlant hatósági jóváhagyás nélkül.
Videón, ahogy a nyílt utcán megöl egy embert a háborús bűnök miatt körözött líbiai tábornok
A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
A honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben
Több építkezés és NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat.