Éleződő hatalmi harc Iránban

O lyan vad folyóhoz hasonlította Mir-Huszein Muszavi ellenzéki vezető Iránt, amelyet nem lehet elkapkodott intézkedésekkel megszelídíteni. Ezzel a tavaly júniusi vitatott elnökválasztás óta nem szűnő tüntetések erőszakos elfojtására, a gyilkosságokra és a bebörtönzésekre utalt. Az iszlamista rendszer egykori támogatójából az ellenzék emblematikus figurájává előlépett Muszavi a múlt héten azt is kijelentette, hogy az életét is kész feláldozni reformista kampányáért.

A hatalom emelte ugyanis a tétet. Néhány nappal korábban a rendfenntartók tucatnyi embert öltek meg, az áldozatok között volt a választáson alulmaradt politikus unokaöccse is. Több vezető reformert letartóztattak, köztük Muszavi három tanácsadóját és egyik sógorát is. A keményvonalasok moharebeknek, azaz isten ellenségeinek titulálták az ellenzék vezetőit, ami Irán iszlamista törvényei szerint halállal büntethető. Ali Khamenei legfőbb vallási és politikai vezető a megmozdulásokat törvényelleneseknek nevezte, jelezve, nem tűr további elégedetlenséget. Hívei a rendbontók súlyos megbüntetését követelik.

Khamenei keménykedését indokolhatja, hogy a Muszavi kampányszíne után zöld mozgalomnak nevezett tüntetések új és nem csak véresebb szakaszba értek. Már nem pusztán a szavazatok újraszámolását, az ellenzék szerint elcsalt választás megismétlését vagy Mahmúd Ahmadinedzsád elnök lemondását követelik, hanem Khamenei távozását is. A tüntetésekről készült és az internetes oldalakra százszámra feltett videoklipeken az elnyomással azonosítják az iszlamista köztársaságot. A demonstrációkon a nemzeti zászlók egy részéről eltávolították az 1979-es forradalom után rájuk került Allah-jelképet, és ami eddig elképzelhetetlen volt, Khomeini ajatollahnak, a forradalom atyjának képeit égették.

A radikalizálódás egyben az ellenzék szakadását is jelzi. Muszavinak és reformista társainak kezd kényelmetlenné válni, hogy sokan megkérdőjelezik a teokrácia, vagyis a vallási alapon működtetett és a mullahok által vezetett köztársaság alapjait. A legutóbbi tiltakozásokat már nem is ők szervezték, azok félig-meddig spontán módon, az interneten és mobiltelefonokon mozgósítással duzzadtak több tízezressé. A főként az egyetemi diákság körében népszerű, egyre agresszívabb hangvételű demonstrációkon pedig már alig látni Muszavit éltető zöld szalagot.

A válság több szempontból is emlékeztet az 1979-es forradalom előtti elégedetlenségre. Ahogy akkor, most is energiát és pénzt nem kímélve csatlakozott a nemzetközi iráni diaszpóra a hazai ellenzékhez. Három évtizeddel ezelőtt a külföldön élő irániak fontos szerepet játszottak abban, hogy az idősödő Khomeini iszlamista rendszert megalapozó, alig ismert ideológiája olyan erővé váljék, amelynek segítségével megdöntötték Reza Pahlavi monarchiáját.

Alapvető különbség azonban, hogy míg a sah nem törődött a diaszpórával, a teheráni kormány most a határon túl is hadat üzent ellenségeinek. New Yorktól Londonon át Dubaiig irániak tucatjai számoltak be arról, hogy a Facebook, a Twitter és a YouTube portálokon, illetve hasonló közösségi oldalakon és fájlmegosztó helyeken hangoztatott bírálataikat otthoni rokonaik molesztálásával, letartóztatásával bosszulják meg a hatóságok. A hazalátogatókat alaposan átvizsgálják, többük útlevelét elvették, egyeseket letartóztattak.

A hatóságok az internet lassításával, a hozzáférés korlátozásával próbálják megakadályozni a kapcsolattartást, a hatalom bástyáján, a Forradalmi Gárda elitalakulatán belül pedig külön egységet hoztak létre a „virtuális felforgatók” ellen. A német hírszerzés például arról számolt be, hogy az iráni titkosszolgálat filmezi a németországi Teherán-ellenes tüntetéseket, és 900 embert tart megfigyelés alatt. A teheráni kormány félelme érthető, hozzávetőleg négymillió iráni él külföldön. Legnagyobb – több százezres – közösségük a tengerentúlon, ráadásul az amerikai diaszpóra az USA egyik legtanultabb és legbefolyásosabb bevándorlócsoportja.

Komoly dilemma elé állítja az USA-t a kiélezett iráni helyzet: érdemes-e újabb szankciókkal büntetni Teheránt, amiért elutasította az atomvitában kapott nyugati ajánlatot, és eredménytelenül járt le a december végi határidő. Az eddigi embargó nem késztette semmiféle engedményre a rezsimet, sőt a kormány a külföldi korlátozásokkal magyarázza a növekvő inflációt és munkanélküliséget. Valószínű, hogy újabb – például a finomított kőolajtermékek Iránnak való eladására vonatkozó – szankció nem okoz kárt a távközlésben, az olajszektorban és az ingatlanfejlesztésben több milliárd dolláros üzleti birodalmat felépítő Forradalmi Gárdának, súlyosan érintheti viszont a lakosságot. Bár Irán a világ ötödik legnagyobb olajexportőre, a finomítói kapacitáshiány miatt a felhasznált benzin 40 százalékát külföldről vásárolja.

A rezsim a gazdasági nehézségeket könnyedén a Nyugat nyakába varrhatja, de az is lehet, hogy az elit még sebezhetőbbé válik. A valóban húsbavágó szankciókhoz a Nyugatnak még meg kell győznie Oroszországot és Kínát, továbbá az arab és ázsiai országokat is rá kell beszélnie, hogy függesszék fel pénzügyi kapcsolataikat Iránnal, nehogy megkerülhető legyen a nyugati banki csatornák elzárása. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ehhez jelentős muníciót adott tavaly novemberben, amikor először utalt egyértelműen arra, hogy Irán eltitkolta atomprogramjának katonai vonatkozásait és nem is tudta tisztázni magát.

Amerikai lapértesülések szerint az USA megpróbálhatja még egy szankciócsomaggal utoljára jobb belátásra bírni Iránt, amiről állítólag a csapással fenyegetőző Izraelt is meggyőzte. A nukleáris fegyver technológiájának megszerzésétől Irán messzebb – legalább másfél évre – került, miután tavaly fény derült a Kúm melletti föld alatti dúsítóüzem építésére. Szakértők úgy vélik, ez a mindössze háromezer centrifuga befogadására képes létesítmény szolgált volna arra, hogy az alacsony tisztaságú, erőműbe szánt fűtőanyagot fegyvertisztaságúvá dúsítsák tovább.

KERESZTES IMRE