szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Őrizetbe vettek egy Iránnak kémkedő bahreini férfit - tették közzé hétfő éjjel az el-manámai hatóságok.

A bahreini belügyminisztérium közleménye szerint a férfit bíróság elé állítják. A közlemény által idézett belügyi illetékes, Mahmúd Bu Hammúd ezredes azt hangsúlyozta, hogy országa és Kuvait szorosan együttműködik a kémügyben. Hozzátette: bármelyik Perzsa-öböl menti ország biztonságának veszélyeztetése az Öböl Menti Arab Államok Együttműködési Tanácsának (GCC) többi tagját is fenyegeti.

A síita többségű Bahrein, amelyet egy szunnita dinasztia irányít, az amerikai V. flotta székhelye és Washington egyik legfőbb szövetségese a térségben.

A bahreini férfi az iráni Forradalmi Gárda megbízásából dolgozó és Kuvaitban nemrég leleplezett hétfős kémsejt tagja volt. A kuvaiti kormány május 3-án erősítette meg, hogy letartóztatták a kémkedéssel gyanúsított csoportot, de a sajtóval ellentétben nem vádolta Iránt azzal, hogy Teherán áll a sejt mögött. Az al-Kabasz kuvaiti napilap megerősítette, hogy a csoport hét feltételezett tagja a hadseregnek és a rendőrségnek dolgozott, közben pedig az amerikai és kuvaiti támaszpontokról gyűjtött információt. Irán tagadja, hogy köze volna a kémsejthez, de ez nem gátolja a kuvaiti parlamentet abban, hogy az iráni naygkövet kiutasítását kérje.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Hírszerzési fogásokat árusított egy brit exkém

Milliókért próbált meg eladni külföldre a brit hírszerzés egy volt ügynöke olyan anyagokat, amelyekből a brit titkosszolgálatok információgyűjtési módszereiről lehetett volna értesüléseket szerezni.

MTI Világ

Elítélték a Hezbollah 26 kémjét Egyiptomban

Hat hónaptól életfogytig terjedő börtönbüntetésre ítéltek szerdán Egyiptomban 26 személyt, mert a libanoni székhelyű Hezbollah fegyveres szervezet javára kémkedtek, illetve terrortámadásokat terveztek.

Szegő Iván Miklós Tech

Egy besúgónő „diadala”: 150 éve halt meg Széchenyi

Széchenyi István 150 éve, 1860. április 8-án maga vetett véget életének Döblingben. Számos összeesküvés-elmélet született már arról, hogy a gróf valójában nem öngyilkos lett, hanem a bécsi udvar titokban ölette meg a számára kellemetlenné vált államférfit az elmegyógyintézetben. A valóság ennél azonban egyszerűbb, a történészek szerint nem osztrák ügynökök likvidálták Széchenyit, de öngyilkosságában kulcsszerepe volt egy besúgónőnek.