szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Piranhát fogott ki egy horvát horgász a Drávából a napokban, de nem ez az első eset, hogy a Dél-Amerikában honos ragadozó hal egy-egy példánya megjelenik a határfolyóban.

"Pontyot akartam fogni, amikor észrevettem, hogy egy apró hal rángatja a csalit. Megakasztottam, és még nem sejtettem, hogy valami nem stimmel. Csak amikor közelebb húztam és kiemeltem, akkor láttam, hogy egy éles fogú piranha akadt horogra" - mondta Tihomir Everle a Dráva horvátországi oldalán, Petrijevac közelében szerzett élményéről. A horgász hozzátette: a halat megmutatta a vele pecázó társainak is, ők legalább annyira meglepődtek. "Ezek után nem fürdöm a Drávában" - jegyezte meg viccesen.

Josip Dimnjacevic, az Eszéki Horgász Egyesület elnöke szerint a piranha magyar oldalon került a folyóba. Úgy vélte: valaki megunhatta házi kedvencét, és így akart megszabadulni tőle. Hasonlóan vélekedett Buchert Eszter, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatóhelyettese is, aki emlékeztetett rá, hogy tizenegy évvel ezelőtt a Dráva kisbóki holtágában is fogtak már piranhákat. "Azokat is feltehetően akvaristák engedhették szabadon, mert e halak kinőhették az akváriumot, vagy gazdáik nem győzték etetni őket" - mondta. Megjegyezte, előfordul, hogy más, vízhez kötött élőlények, így az ékszerteknősök is hasonló a sorsra jutnak. Buchert Eszter ugyanakkor rámutatott: a piranhától nálunk nem kell különösebben félni. Az Amazonas vidékéről származik, itt nem él közeli rokona, így szaporodni nem tud, s mivel melegebb éghajlathoz szokott, a telet nem tudja átvészelni.

"A piranha agresszív ragadozó, de csak nagyobb rajokban vadászik, táplálkozás közben ugyanakkor nem ajánlatos megzavarni" - mondta az igazgatóhelyettes. A horvát horgász a most fogott piranhát preparáltatja, és egyesülete székházában kiállítja.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Felgyújtottak egy nőt Nickelsdorf mellett

Felgyújtott női holttestet találtak az ausztriai Nickelsdorf (Miklóshalma) közelében - közölte szerdán az osztrák rendőrség. A nőt előzőleg vélhetően meggyilkolták.

MTI Plázs

Fizessenek többet a túlsúlyosok – német javaslat

Az egészségügy egyre növekvő költségeit figyelembe véve súlyosabb anyagi terheket kellene kiróni a túlsúlyosokra - javasolta Marco Wanderwitz, a Németországi Kereszténydemokrata Unió (CDU) képviselője.