Az idén Duisburgban megrendezett Love Parade szombati napján eddig ismeretlen okokból pánik tört ki egy alagútban, és az emberek szó szerint agyontaposták egymást. Tizenkilencen meghaltak, sokakat a helyszínen újra kellett éleszteni, a sebesültek száma pedig meghaladta a 340-et.
Két nappal a tragédia után a német hatóságok továbbra is vizsgálják, hogy valóban elégtelenek voltak-e a rendezvénnyel kapcsolatos biztonsági előkészületek és intézkedések – írja a Deutsche Welle, amely szerint a túlélők arra várnak magyarázatot, hogy miért nem működtek az Adolf Sauerland polgármester által korábban „szilárdnak” nevezett biztonsági tervek.

További fotókért kattintson!
MTI/EPA
Miközben a szervezők a felvonulás kezdete előtt nem sokkal 1,4 millióra becsülték a résztvevők várható létszámát, a Spiegel internetes kiadása egy belső jelentésre hivatkozva azt írta, hogy a fesztivál helyszínének befogadóképessége mindössze csak 250 ezer fő volt. A kétoldalas, július 21-i címzésű dokumentum szerint a hatóságok lehetővé tették a szervezők számára, hogy a megszokottnál szűkebbre, csak 10 méter szélességűre alakítsák ki a vészkijáratokat, illetve nem követelték meg azt sem, hogy vésztervet adjanak le a tűzoltóságnak. Eddig hivatalos forrásokból azt sem lehet tudni, pontosan mennyien vehettek részt a felvonuláson.
Több német lap is beszámolt arról, hogy 2009-ben a duisburgi polgármestert és a hatóságokat is figyelmeztették, a város közterületei túlzottan szűkösek a várható tömeg számára. A Kölner Stadt-Anzeiger arról írt, hogy a problémára tavaly októberben írásban is felhívták a polgármester figyelmét, aki viszont nem foglalkozott a jelentéssel.

További fotókért kattintson!
MTI/EPA
Az első vizsgálatok szerint a szervezők és a rendőrök is súlyos mulasztásokat követtek el. A kétnaposra tervezett fesztivált első ízben tartották a Ruhr-vidéki városban, a helyszín egy korábbi teherpályaudvar közelében volt. A terület eleve túl kicsi volt a rendkívül nagyszámú techno-rajongó befogadására, a helyzetet pedig tovább súlyosbította, hogy a helyszínre csak egy 300 méter hosszú és meglehetősen szűk alagúton át lehetett bejutni.
A katasztrófa rendkívüli módon megrázta Németországot, az ország vezető politikusai, Christian Wulff államfővel és Angela Merkel kancellárral az élen együttérzésüket fejezték ki az áldozatok hozzátartozóinak, és az ügy haladéktalan kivizsgálását, a felelősség teljes feltárását követelték. Duisburg városának polgármestere nyilvánosan kért bocsánatot a történtekért, és alapos vizsgálatot ígért. "Mély szomorúságát" hangoztatta a tragédia miatt a német származású XVI. Benedek pápa is.