A vancouveri olimpia jégkorongdöntőjében az ősi rivális USA elleni diadal olyasféle eseménnyé vált a kanadaiak életében, amellyel kapcsolatban mindenki tudja, hogy éppen hol volt, amikor Sidney Crosby a hosszabbításban beütötte a győztes gólt. Michael Ignatieff, a legnagyobb ellenzéki erő, a Liberális Párt elnöke Ottawában ült a tévé előtt, és a kanadai sportolókhoz akadémiai igényességgel írott ódáját fogalmazta. Jack Layton, a baloldali Új Demokrata Párt első embere a leghíresebb kanadai jégkorongozó, Wayne Gretzky torontói sportbárjában nézte a finálét. Stephen Harper miniszterelnök, a kormányzó Konzervatív Párt vezetője pedig Gretzky társaságában a helyszínen, a kamerák kereszttüzében szurkolt, és egyébként is igyekezett az olimpia minél több eseményén feltűnni.
A sportág hazájában, Kanadában eufóriát kiváltó győzelemről és a sikeres téli olimpiáról Harper úgy vélte, az csak kezdete az idei esztendőnek, amelyben az ország magasra emelkedhet a világpolitika színpadán, mert például otthont ad Oroszország és a hét vezető ipari ország (G8), valamint a húsz meghatározó gazdasági hatalom (G20) csúcstalálkozójának is. A történelmi rekordot jelentő 14 aranyérem adta dicsőséget az amúgy amatőr hokitörténész miniszterelnök megpróbálja átváltani politikai aprópénzre is. Az ünnepi hangulat segített például abban, hogy a közvélemény megbocsássa neki, amiért a parlament csak a múlt héten ült össze először, amióta Harper tavaly december végén – a kisebbségi kabinet politikájának újragondolására hivatkozva – berekesztette a törvényhozás munkáját.
Harper óvatos konzervatív fordulattal próbálkozik új programjában. Keményebb fellépést ígér a bűnözéssel szemben, és szigorítani akarja a bevándorlási politikát. Utóbbi kiváltói részben a Magyarországról érkező, zömmel roma menedékkérők, akik miatt fölmerült a magyarokkal szembeni vízumkényszer visszaállítása is. A tervek szerint a menedékjogért folyamodóknak kevesebb fellebbezési lehetőségük lesz, és ezzel nem nyújthatják évekre kanadai tartózkodásukat. Az ország versenyképességének javítására megnyitják a külföldi befektetők előtt a távközlést és a műholdas iparágat, valamint az uránbányászatot. Mindez együtt sem keltett akkora vihart, mint az a Harper-elképzelés, hogy a kanadai himnusz 1908-ban született angol változatának szövegében a „nemzet fiai” kifejezést nemileg semlegesre szelídítik, hogy a nők is magukénak érezhessék. A – néhány feministát leszámítva – szinte össznépi felháborodást tapasztalva a kormányfő végül meghátrált, és elállt az ötlettől.
A költségvetési tervezetnek már határozottabbak a konzervatív vonásai. A kormány az április 1-jén kezdődő pénzügyi évben a jelenlegi 53,8 milliárd kanadai dollárról (1 kanadai dollár = 190 forint) 49,2 milliárdra csökkenti a deficitet, amit 2015-re el is szeretne tüntetni. A 2010–2011-es periódusban kifut a gazdaságélénkítésre tavaly jóváhagyott 46 milliárd dolláros program második fele, az államadósság azonban 2015-re 622 milliárd dollárra nő (a konzervatívok 486 milliárdos tartozással vették át a kasszát 2006-ban).
A karcsú költségvetést a kiadások jó részének befagyasztásával érik el. A takarékoskodást a kormány magán kezdi, nem emelkedik a miniszterek és a kormányfő fizetése, de nem kapnak többet a képviselők sem. A minisztériumoknak maguknak kell kigazdálkodniuk az alkalmazottaiknak ígért 1,5 százalékos béremelést. Visszafogják a katonai kiadások amúgy eddig preferált növelését, de nem nyúlnak a szövetségi államoknak – elsősorban az egészségügyi kiadásokra – nyújtott központi támogatásokhoz, és adót sem emelnek. Sőt a vállalati nyereségadót 2012-re a hét vezető ipari ország körében a legalacsonyabb szintre, 15 százalékra viszik le, ami 47 milliárd dolláros bevételkiesést jelent. Harper a deficit eltüntetésében és a 1,5 milliós, 8,3 százalékos munkanélküliség csökkentésében is a gazdasági növekedésre számít, ami a tavalyi utolsó negyedévben váratlanul gyors volt (éves szinten 5 százalék).
Az ellenzéknek egyáltalán nem tetszik a költségvetés, a baloldal sokallja a vállalati adókedvezményeket és kevesli a munkavállalók segítését. A liberálisok is elégedetlenek, ám nincs szándékukban a kormány megbuktatása. Jó okuk van az óvatosságra. A 2008-as, egymást követő második választási vereség után a párt élére került Ignatieff csaknem három és fél évtizedig külföldön élt, és még el kell fogadtatnia magát a kanadaiakkal. Ráadásul amikor tavaly ősszel elterjedt, hogy a liberálisok a bizalmi kérdés felvetésével négy éven belül a harmadik választást provokálnák ki, a konzervatívok előnye 15 százalékpontosra nőtt – azóta a statisztikai hibahatáron belülre csökkent – a szavazgatás helyett a gazdaság rendbetételét váró lakosság körében.
NAGY GÁBOR
