És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Legkevesebb 12 embert lincseltek meg az elmúlt napokban Haiti egyik déli megyéjének néhány településén, mert az áldozatokról úgy vélték, hogy készakarva terjesztik a kolerát - tudta meg az AFP rendőrségi forrásokból.
A csoportokba verődött feldühödött lincselők a boszorkányoknak tartott szerencsétleneket bozótvágó késekkel és kövekkel ölték meg, majd holttestüket az utcán elégették.
A bűncselekmények helyszínét, Grand'Asne megyét eddig viszonylag megkímélte a karibi országban október közepe óta pusztító kór.
Az első lincselés a múlt héten történt, és azóta naponta jut a hatóságok tudomására újabb és újabb eset, illetve meghiúsult kísérlet. Egy igazságügyi tisztviselő elmondta: a nyomozóhatóságoknak nehéz a dolga, a helybeliek ugyanis nem működnek velük együtt, mert meggyőződésük, hogy egyesek gyilkolásra használják fel a járványt.
Grand'Asne megyében öten haltak meg a kolerában, és mintegy hatvanan betegedtek meg tőle. A járvány az északi országrészben ütötte fel a fejét, majd gyorsan kiterjedt az ország nagy részére, és eddig 1817 ember halálát okozta.
A lakosság pánikba esett, és zavargások törtek ki a járvány miatt. Valóságos hajtóvadászat indult a kolera vélt terjesztői ellen. Atrocitások érték az országban állomásozó ENSZ-erőket is. Sokan ugyanis azt hiszik, hogy a világszervezet alkalmazásában álló nepáli békefenntartók hurcolták be a kórt Ázsiából.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.