Se velük, se nélkülük

Badsah Kán és Mahatma Gandhi kölcsönösen tisztelte és csodálta egymást, és olyan jóban voltak, hogy olvasószemüveget cseréltek, néha viccelődtek is együtt. De míg a hindu Gandhi India felszabadítójaként világhírű lett, muszlim pastu barátját saját népe is majdnem elfelejtette. Pedig Badsah Kán – akiről nemrég kanadai dokumentumfilm készült – feláldozta a gyarmati brit hadseregben kezdett katonai karrierjét, hogy több ezer hívével felesküdjön az erőszakmentességre. Az 1985-ben Nobel-békedíjra jelölt, három évvel később elhunyt, szálfatermetű férfi a harcias pastu kultúrában hiába hirdetett háborúellenességet, a pakisztáni hatóságok gyakorta letartóztatták, élete közel száz évének egyharmadát börtönben töltötte.

AP/Brahmat Gul

 Vajon feléled-e Badsah Kán szellemisége a pastu többségű Afganisztánban, ahol több évtizednyi háborúskodás után egyre többet beszélnek békéről? A minapi többnapos törzsi gyűlés, a loja dzsirga felhatalmazta Hamid Karzai elnököt, hogy hivatalosan tárgyalásokat kezdjen a Talibánnal. A hatalmas sátor alatt ülésező másfél ezer törzsi elöljáró, vallási vezető és tiszteletben álló személyiség felhívása nem talált kedvező fogadtatásra, a főként pastu tálibok rakétákkal és öngyilkos merénylőkkel támadtak a kabuli tanácskozásra. Pedig az afganisztáni–pakisztáni ügyekkel megbízott amerikai diplomata, Richard Holbrooke sem zárta ki, hogy Mohamed Omár mullah, a Talibán – a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás után az USA által Oszama bin Ladennel egyenrangú ellenségnek tekintett – vezére is partner lehet.

A párbeszéd beindulását nehezíti, hogy a tálib mozgalom a 2001-es amerikai invázió óta radikalizálódott, több részre szakadt, az Omár mullah vezette kvettai súra – konzultatív tanács – csak a hatalmi központok egyike. Ráadásul a pakisztáni Kvettában lévő vezetéssel is megszakadt Kabul kapcsolata, miután az iszlámábádi hatóságok letartóztatták a tálib összekötőt, Abdul Gani Baradar mullahot. Többé-kevésbé a táliboktól független ellenálló szervezetté vált az Afganisztán délkeleti részén tevékeny Hakkani-hálózat, amely szoros kapcsolatot ápol az al-Káidával.

Kérdés, hogy a tálibok és a többi ellenálló mozgalom miért tárgyalna komolyan, ha úgy érzi, nyerésre áll, de legalábbis azt érzékeli, hogy gyengül a nemzetközi közösség Afganisztánra fordított figyelme. A tálib gerillaháború az utóbbi kilenc évben soha nem volt olyan sikeres, mint most, a csapaterősítésre építő amerikai stratégia egyelőre megtorpant, a déli Helmand tartomány megtisztítása után várat magára a kandahári offenzíva. Ráadásul Barack Obama amerikai elnök bejelentette, hogy 2011 júliusában megkezdik a 150 ezres katonai kontingens csökkentését, amit a washingtoni cáfolatok ellenére az afgán paraszttól a regionális hatalmakig mindenki a teljes amerikai kivonulás kezdetének tart.

Élénken él még a térségben, ahogy az USA magára hagyta Afganisztánt és Pakisztánt a szovjetek 1989-es kiverése után. A mecsetekben, a falvakban az emberek keresik a kapcsolatot a tálibokkal, mert azt hiszik, az amerikaiak távoznak. Ezt az érzést erősíti az Obama és Karzai között idén elmérgesedett viszony. Az USA korrupcióval, hozzá nem értéssel és az elnökválasztás elcsalásával vádolta Karzait, akinek azonban nincs alternatívája. Karzai állítólag a napokban elkezdte kétségbe vonni, hogy a Nyugat meg tudja nyerni a háborút, és képes felmorzsolni a tálibok erejét. A következő, kandahári hadműveletet pedig az is gátolhatja, hogy a tálibok fellegvárának tartott tartomány egyik kiskirálya Karzai féltestvére.

Az Afganisztánban érdekelt hatalmak is megkezdték a felkészülést az USA utáni korszakra. Mindez azért nehezíti a békepróbálkozásokat, mert az ellentétek egymásba gabalyodnak, és még egy országnak is többféle érdeke lehet. Az egyik legádázabb rivalizálás Pakisztán és India között folyik. Iszlámábád régre nyúló kapcsolatokat ápol a tálibokkal, és mivel a pastu övezet átnyúlik az afgán–pakisztáni határon, a pakisztáni vezetés úgy véli, Kabulba minden út Iszlámábádon át vezet. Talán ezért is kapcsolta le a kabuli kormánnyal tárgyaló Baradar mullahot.

A kvettai száműzetésben lévő tálib súra önálló békepróbálkozása azt is jelezheti, hogy Pakisztánnak már rég nincs akkora befolyása a tálibokra, mint korábban. Sőt időközben létrejött a Pakisztáni Talibán, amely az iszlámábádi kormány ellen ragadt fegyvert. Ezért aztán korántsem biztos, hogy Pakisztán megint tálibok vezette Afganisztánt szeretne. Azt viszont mindenáron meg akarja akadályozni, hogy az Afganisztánba 2001 óta eddig 1,3 milliárd dollár segélyt pumpáló India meghatározó hatalommá váljék. Újdelhi semmi esetre sem fogadná el, ha a Talibán visszatérne a hatalomba, ezért nem örült a táliboknak nyújtott békejobbnak. Mivel a Pakisztáni Talibán nemcsak az al-Káidával ápol szoros kapcsolatokat, de újabban más pakisztáni szélsőséges csoportokkal is, Újdelhi komoly biztonsági kihívásnak tekintene egy Afganisztánt és Pakisztánt összekötő tálib tengelyt.

Szövevényes az amerikai–iráni küzdelem is. Miközben a két ország között folyik a vita az iráni atomprogram természetéről, Teherán a nukleáris kérdést csomagban akarja kezelni. Azaz elképzelhető, hogy hajlandó engedményre az urándúsítás leállításában, ha elismerik befolyását Irakban és Afganisztánban.

Kínának is gazdasági és kereskedelmi érdeke fűződik a stabil Afganisztánhoz, ahol – állítólag többéves amerikai geológiai kutatás után a hétvégén közzétett, de egyelőre szakértők által vitatott adatok szerint – ezermilliárd dollár értékben találhatók ásványkincsek, például vas, réz, arany, nióbium és a modern ipar által használt értékes fémek tucatja. Oroszország szintén a rendezésben érdekelt, hiszen akár az elhúzódó háború, akár egy szélsőségesen fundamentalista mozgalom által irányított Afganisztán kikezdené az érdekszférájának tartott Közép-Ázsia stabilitását.

KERESZTES IMRE