Moszkvát látni, és...

Tíz perc után szemégés, húsz perccel később torokkaparás, majd köhögés, végül pedig kínzó fejfájás – múlt péntek óta ez vár azokra, köztük a HVG tudósítójára is, akik a figyelmeztetések ellenére kimerészkednek Moszkva utcáira. Az orosz főváros körül egyre több helyen gyullad be a tőzeg, és az édeskés szagú, fojtó szmog megrekedt a város fölött.

Pár nappal korábban, az első, egynapos füsthullám elülte után a moszkvaiaknak még volt kedvük viccelődni – milyen jó, hogy volt egy kis szmog, mert miután eloszlott, szinte kellemessé vált a június közepe óta tartó forróság –, de most már komolyan veszik a dolgot. Egyre többen hordanak maszkot az arcuk előtt, és aki teheti, szabadságot vesz ki, hogy ne kelljen az utcára mennie. Igaz, a lakásokban sem sokkal jobb a helyzet: a falak ontják a meleget, már nem védenek az amúgy is 40 fok körüli hőségtől. Moszkvában még nem divat a légkondicionálás, az ablakokat pedig jobb nem kinyitni, mert azonnal betör az alattomos füst. Átmenetileg enyhítette csak a szmogot, hogy a hét eljén megfordult a szél.

Míg a főváros utcáin az átlagosnál jóval kisebb a gyalogosforgalom, a Vörös tér környékén a szokásos forgatag várja a látogatót. Közelebb érve egyértelművé válik, hogy a Moszkva jelképének számító téren a katasztrófaturisták gyűltek össze, akik nem akarnak úgy hazamenni, hogy ne készülne róluk kép, a háttérben a szinte eltűnő Kremllel. A lehetőséget az idegenvezetők sem szeretnék elmulasztani, maszkkal az arcuk előtt hívják buszos kirándulásra a tüdejüket nem kímélő érdeklődőket.

Pedig a levegő igencsak mérgező, a hivatalos adatok szerint a szén-dioxid és az egyéb égéstermékek koncentrációja a megengedettnél ötször nagyobb, ami a tüdőben hosszabb távon betegségeket okozhat. A szmog leginkább a keleti és a déli városrészeket lepte el, ezért a vnukovói és a domogyedovói repülőtéren korlátozni kellett a forgalmat. Több ország takaréklángra állította moszkvai követsége munkáját, elrendelve a nélkülözhető családok hazautazását.

A moszkvai hatóságok mintha mégsem akarnának tudomást venni a vészhelyzetről. A közegészségügyi hivatal pénteken csak azt ajánlotta, hogy a város vezetői vegyék fontolóra az autóforgalom korlátozását és a munkaidő lerövidítését. Vagyis egyelőre minden marad a régiben, az építkezéseken folytatódik a munka, a köztisztasági hivatal – általában közép-ázsiai térségekből érkezett – alkalmazottai annak ellenére sepregetnek, hogy óránként egy doboz cigaretta elszívásának megfelelő füstöt nyelnek be.

Meglehet, a hatóságok közönyös nyugalma is táplálja a rémhíreket, amelyeket névtelen bloggerek tálalnak föl az interneten: a halottakat már állva tárolják, mert megteltek a hullaházak, minden beteg meghalt az intenzív osztályokon, Moszkvában ötszörösére nőtt a halálozás. Az azonban immár hivatalos, hogy Moszkvában a tavaly ilyenkorihoz képest kétszer annyian, az utóbbi hetekben naponta 700-an halnak meg.

A legfőbb vezetők – Vlagyimir Putyin kormányfő és a tisztes távolban lévő Dmitrij Medvegyev államfő, aki csak egy napra tért haza Szocsiból, aztán a hét végén megint a Fekete-tenger partján volt, ezúttal hivatalos úton Abháziában – folyamatosan intézkednek: leváltják a tábornokokat, akik hagyták leégni a támaszpontjukat, megígérik, hogy télre már állni fognak a kiégett házak helyére épülő új otthonok, átadják az új, csillogó-villogó tűzoltóautókat, és időnként elrendelik a Moszkva környéki tőzegtelepek felszámolását.

A tudósítónak déjá vu érzése támad: nyolc évvel ezelőtt, amikor Moszkvát a mostaninál enyhébb tőzegfüst fojtogatta, Putyin – akkor még államfőként – egyszer már a szőnyeg szélére állította az akkor és most is a rendkívüli esetek minisztériumának élén álló Szergej Sojgut, és megkérdezte, mennyi idő kell a szmogveszély végleges felszámolásához. Sojgu akkor két-három évet mondott. Mostanra egyértelművé vált, hogy a 2002-es elszántság elillant a pár héttel később felszívódott füsttel együtt.

Elmaradtak az erdőtüzek megakadályozásához szükséges beruházások is, ami szintén hozzájárult ahhoz, hogy Oroszországban az utóbbi pár hétben már nyolcezer négyzetkilométernyi erdőt pusztítottak el a lángok, és ötven fölé nőtt a tüzek halálos áldozatainak száma. Még nagyobb lenne a baj, ha Brjanszk közelében is tüzek törnének ki, mert ott az 1986-os csernobili katasztrófa óta szennyezett a föld, ezért most radioaktív részecskék kerülhetnének a levegőbe.

Az egyházi vezetők sem jártak sikerrel. Bár Kirill ortodox pátriárka felhívására már augusztus első napjaiban is külön imádkoztak az esőért, az áldás egyelőre elmaradt. Az egyházfő sokakat felbőszített azzal, hogy Isten büntetésének nevezte a szokatlan erejű tűzvészt. „Senki se gondolja, hogy eltűnnek a lángok, ha csak imádkozunk, de utána ismét bűnbe esünk” – mondta. Annyiban igaza lehet, hogy a tüzek összefüggésbe hozhatók az emberek által elkövetett vétkekkel. Az 1970-es években az akkori szovjet vezetők lecsapoltatták az Oroszország középső területein lévő lápokat, hogy mezőgazdasági területeket alakítsanak ki.

A terv az volt, hogy a meliorációs programok révén olyan földek veszik majd körül Moszkvát, amelyeken az átlagosnál háromszor több termést lehet betakarítani. Kiderült azonban, hogy a természeten nem lehet erőszakot tenni, a termésátlagok jóval alulmúlták a reményeket. Az egykori lápos területek jó részét hamar elhanyagolták, ezért fordulhat elő, hogy az öngyulladásra hajlamos tőzeg szinte minden nyáron izzani és füstölni kezd.

NÉMETH ANDRÁS / MOSZKVA