Ketyegő bombák

Népvándorlások alakították évszázadokon át Európa történelmét. Az ókorban honfoglalók érkeztek keletről, a középkorban iparoslegények külföldi céhmestereknél tanultak, milliók vándoroltak ki a gyarmatokra, majd az Újvilágba, és sokan megtapasztalták az erőszakos kitelepítéseket, népességcseréket is. Munkaerő-piaci igények hajtották az 1960-as évektől indult újabb bevándorlási hullámot Nyugat-Európa felé, majd a hidegháború után a harmadik világból érkezett menedékkérők száma ugrott meg hirtelen. Az EU 2004-es bővítésével leomlottak a határok a kontinens két fele között, mára azonban gyengült a befogadási hajlandóság az unió nyugati felében.

 Veszélybe került az EU egyik alappillérének tekintett elv, a személyek és a munkaerő szabad áramlása, vagyis az a jog, hogy az unió bármely állampolgára a 27 tagország bármelyikében élhet, tanulhat és dolgozhat. „Most isszuk meg a levét a fél évszázados laza bevándorlási politikának” – jelentette ki júliusban Nicolas Sarkozy francia elnök a roma telepek vitatott felszámolása kapcsán (HVG, 2010. szeptember 18.), pálfordulást sejtetve a liberális francia bevándorlási politikában. A romák kitelepítésével nemcsak Párizs, több uniós ország is próbálkozott.

AP/Laureano Valladolis

 Terjed Európában a nem faji alapú idegengyűlölet is. A múlt héten a dél-svájci Ticino kantonban egy jobboldali populista párt kampánya keltett felháborodást. A falragaszok három patkányt ábrázoltak: Bogdan, a román tolvaj, Fabrizio, az olasz burkoló, a harmadik pedig Giulio ügyvéd – utóbbi nem más, mint az olasz pénzügyminiszter. A párt a jelek szerint legalább annyira tart a román vendégmunkásoktól, mint a 40 ezer határ menti olasz „inváziójától”.

 A gazdasági válság okozta problémákért sokan a külföldi munkásokat hibáztatják. Roberto Maroni szélsőjobboldali olasz belügyminiszter azzal fenyegetőzött, hogy enyhít azon uniós külföldi polgárok kiutasításának korlátozásán, akik nem keresnek eleget saját maguk ellátására. Ed Miliband, a brit ellenzéki Munkáspárt új vezére aggodalmát hangoztatta amiatt, hogy a lengyel vendégmunkások alkalmazása csökkenti a brit munkavállalók bérét.

Félelem tapasztalható Németországban is, amely jövő májusban nyitja meg teljesen munkaerőpiacát az EU keleti fele előtt. Becslések szerint legalább egymillió lengyel készül szerencsét próbálni a nyugati szomszédban, többen, mint ahányan 2004-től Nagy-Britanniában és Írországban vállaltak munkát. Németországban több ágazatban is úgy módosították a kollektív szerződéseket, hogy a jövevények ne kaphassanak alacsonyabb bért német társaiknál, így ne érje meg alkalmazni őket.

Az idegenekkel szembeni hangulatváltozást jelzi, hogy egyre erősebb a gyűlölet a nem Európából érkezett, főként muszlim bevándorlókkal szemben. Terjed az iszlámellenesség, Svájc tavaly nemet mondott új minaretek építésére, Párizs és Brüsszel az arcot eltakaró muszlim kendő teljes betiltását fontolgatja, de hasonló lépésre készülnek több más országban is. Thilo Sarrazin, a német Bundesbank igazgatótanácsának szociáldemokrata tagja nemrég azért kényszerült lemondani, mert egy könyvében hazája eltörökösödését vizionálta. A könyv az Amazon internetes áruház német nyelvű oldalának egyik toplistása lett.

A rasszizmus és a bevándorlásellenesség kelendő politikai portékává vált. A sokáig toleráns Svédországban a Svéd Demokraták nevű rasszista párt először jutott be a parlamentbe a szeptember 19-ei választáson. Előretörését annak köszönheti, hogy visszaütött a liberális svéd modell, amelynek keretében több tízezer iraki menekültet fogadtak be az arab ország 2003-as amerikai inváziója óta, és szélesre tárták a kapukat a délszláv országokból érkezők előtt is. A holland szélsőjobboldali Szabadságpárt a júniusi választáson az ország harmadik legnagyobb ereje lett, amely valószínűleg kívülről támogatja majd a kisebbségi jobboldali kormányt. Faji alapú uszítás vádjával hétfőn Amszterdamban elkezdődött Geert Wildersnek, a párt vezetőjének pere, aki fasiszta vallásként bélyegezte meg az iszlámot, a Koránt Hitler Mein Kampfjához hasonlította, és betiltaná.

A nem EU-tag Norvégiában a bevándorlásellenes Haladás Párt a tavalyi választáson eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta, és az ország legfőbb ellenzéki erejévé vált. A populista Svájci Néppárt 2007-es 29 százalékos választási győzelme rekord az alpesi országban. A párt támogatja, hogy a közelgő népszavazáson elfogadják a külföldi származású bűnözők gyorsabb kiutasítási eljárását. A Dánia iszlamizálódásától tartó Dán Néppárt 2001 óta az ország harmadik politikai ereje, és ázsiója egyre nő. Ausztriában a külföldiellenes Szabadságpárt két éve a voksok 17,5 százalékát szerezte meg, és a küszöbönálló regionális választáson a minaretek és a fejkendő betiltásáért kampányol.

A közvélemény-kutatások is igazolják a populista pártok térnyerését. Németországban például a többség egyetértett Sarrazin megállapításával – nem szeretné, hogy unokái muszlim országban éljenek. Egy friss felmérés szerint a britek 65 százaléka véli úgy, hogy a bevándorlás jelenlegi mértéke árt az országnak. Nagy-Britannia tavaly – Olaszország után – a második legnagyobb nettó befogadó volt az EU-ban, nem véletlen, hogy David Cameron kormányfő be akarja váltani bevándorlást korlátozó kampányígéreteit. A jövő áprilisban életbe lépő tervek között szerepel, hogy korlátozzák az unión kívülről érkezők számát. Az iszlámellenesség az idén elérte a kontinens keleti felét is: Lengyelországban – ahol mindössze 30 ezer muszlim él – májusban tüntetéseken tiltakoztak egy új varsói mecset építése ellen.

Az iszlámfóbiát csak fokozzák azok a minapi hírek, hogy öngyilkos merényletekre Pakisztánban kiképzett húsz brit állampolgár Londonban, két brit és nyolc német pedig az Egyesült Királyság, Francia- és Németország területén készült vérengzésre. Ám ezek a potenciális merénylők – akárcsak például a 2004-es madridi vonatrobbantás elkövetőinek egy része – már Európában születtek, ezért felmerül a kérdés, vajon bevándorlóknak tekinthetők-e. A szélsőségesekkel szembeni ellenérzések általánosítása a politikai menedékkérők elbírálására is kihathat. Franciaországban például tavaly 27 ezren kértek menedékjogot, és kevesebb mint a felét utasították el. Sokan kifogásolják, hogy a menedékért folyamodók havi segélyt – országtól függően 180–800 eurót –, egészségügyi ellátást és szállást kapnak, miközben kevés kivételtől eltekintve az elbírálásig nem dolgozhatnak.

Ma még csak 15-20 millióra teszik a 495 milliós EU-ban élő muszlimok számát, ám egyes számítások szerint 2050-re több európai nagyváros muszlim többségű lesz. A statisztikai adatok azonban ellentmondásosak, az európai muszlim közösségek némelyikében például lassulni kezdett a népszaporulat. A németországi török bevándorlás visszaesett az ezredforduló óta, egyes kutatások pedig arra mutatnak rá, hogy a szociális beilleszkedést jelentősen segítette az a 2000-ben kihirdetett törvény, amely megkönnyíti a török szülők Németországban világra jött gyerekeinek a német állampolgárság megszerzését.

Sokan a bevándorlás gazdasági hasznára mutatnak rá. A legfrissebb brit kutatások szerint az „idegenek” többel járultak hozzá a GDP-hez, mint amennyivel részesültek belőle. A kelet-európai vendégmunkások például minden egyes fontnyi szolgáltatás igénybevétele után 1,37 font adót fizettek. Árnyalja a képet, hogy az olcsó, komoly szaktudást nem igénylő munkákban a helyiek kiszorultak a jobban képzett külföldiekkel szemben. A bevándorlást szabályozó politikának – mutatnak rá demográfusok – azt is figyelembe kell vennie, hogy a jelenlegi trendek alapján 2050-re az európai lakosság fele 50 éven felüli lesz, és 44 millióan fognak hiányozni a munkaerőpiacról. A határok lezárása éppen azt a jóléti társadalmat veszélyeztetheti, amelynek vélt védelmében a bevándorlók ellen érvelnek.

KERESZTES IMRE