A jogszabályt a kormány felelősségvállalással, azaz parlamenti vita lehetősége nélkül terjesztette a honatyák elé, s mivel nem került sor bizalmatlansági indítvány benyújtására, az automatikusan elfogadottnak minősült december végén.
Az ellenzéki pártok azonban az alkotmánybíróságon támadták meg a törvényt, amellyel szemben Mircea Geoana, a szenátus szociáldemokrata elnöke, valamint a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), valamint a Konzervatív Párt (PC) honatyái emeltek alkotmányos kifogásokat. Ez utóbbiakat a taláros testület elutasította, a jogszabályt pedig az alaptörvénnyel összhangban lévőnek nyilvánította, ezáltal pedig Traian Basescu kihirdetheti azt.
Ez a törvény járta be a leggöröngyösebb utat a parlament útvesztőiben. A nehézségek hátterében az állt, hogy a szenátus oktatási bizottsága május óta húzta-halasztotta a jogszabály vitáját, az ellenzék azt a cikkelyt támadta a leghevesebben, amely biztosította volna a nemzeti kisebbségek számára, hogy anyanyelvükön tanulhassák Románia történelmét és földrajzát.
Az RMDSZ ezért volt kénytelen szorgalmazni koalíciós partnerénél a törvény felelősségvállalással való elfogadását. E procedúra révén az előterjesztett törvények parlamenti vitája elmarad, viszont az ellenzéknek jogában áll bizalmatlansági indítványt benyújtani. Mircea Geoana, a szenátus szociáldemokrata elnöke azonban az alkotmánybírósághoz fordult, mert szerinte alaptörvénybe ütközik a felelősségvállalás egy olyan jogszabály esetén, amelynek tervezetéről már folyamatban van a vita a parlamentben.
Az alkotmánybíróság először alkotmányellenesnek minősítette a felelősségvállalást, de egy későbbi állásfoglalásában úgy döntött, hogy a már megkezdett felelősségvállalási folyamatot folytatni kell. Ennek nyomán a kormányfő a parlament elé állt, hogy bizalmi szavazáson döntsenek a kormány és a jogszabály sorsáról, de az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) visszavonta a bizalmatlansági indítványhoz nyújtott támogatását, így a kormány szerint az oktatási törvény elfogadottnak minősül.
Az ellenzék ezután is korábbi érveire hivatkozva támadta meg ismét az alkotmánybíróságon a törvényt, újra emlékeztetve, hogy a törvényről közben párhuzamosan a parlamentben folyik még a vita. A parlamentben tehát hetekig két változatban volt jelen az oktatási törvény: az egyik, amelyet a kormány felelősségvállalással terjesztett elő, s amelyben benne maradtak a nemzeti kisebbségek számára előnyös cikkelyek, valamint a másik, amelyet az illetékes bizottságban "agyonmódosítottak". A keddi alkotmánybírósági döntés nagyon fontos a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) számára, mert az oktatási törvény életbe lépését szabta a kormánykoalícióban való bennmaradásának feltételéül.
Alkotmányos a romániai oktatási törvény
Megfelel az alkotmányos előírásoknak a román parlament által elfogadott oktatási törvény - így határozott kedden a román alkotmánybíróság.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.