Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Államellenes összeesküvés vádjával letartóztatták Tunéziában a volt belügyminisztert - közölte a nemzeti egységkormány belügyi tárcájának a vezetője.
Farhat Radzsi kedd esti tévényilatkozatában jelentette be, hogy letartóztatták Rafik Belhadzs Kászemet, aki Zin el-Abidin ben Ali bukott tunéziai államfő idején vezette a belügyi tárcát. Korábban ugyancsak államellenes összeesküvéssel és zavargások szításával vádolták meg és tartóztatták le ben Ali biztonságát szavatoló szakszolgálat több tagját, köztük a testület tábornoki beosztású vezetőjét is. Farhat Radzsi belügyminiszter szerint az elmúlt hetek erőszakcselekményei részben a belbiztonsági szolgálat berkeiben történt összeesküvés nyomán robbantak ki az országban. A bukott diktátor felesége, Leila Trabelszi és a ben Ali-Trabelszi klán jelentősebb tagjai Szaúd-Arábiába menekültek, ellenük nemzetközi körözést adtak ki.
Kedden Tunéziában a belügyi dolgozók sztrájkja alatt több bűncselekményt követtek el. Bandák támadtak középiskolásokra a fővárosban, Tuniszban, az előkelő Karthágóban. Rendzavarások voltak Kaszeríne városában, ahol a kormányzati épületeket is megtámadták. A rendfenntartó erők adatai szerint az erőszakos cselekmények egy része mögött ben Ali hívei állnak. Farhat Radzsi belügyminiszter most azt követelte, hogy a rendőrök azonnal vegyék fel a munkát, és fogjanak hozzá a rendfenntartáshoz.
A rendőröknek egyébként az új hatóságok megemelték fizetésüket és engedélyezték, hogy szakszervezetet alakítsanak. A további rendkívüli intézkedések nyomán a helyzetet sikerült stabilizálni az országban. A főváros utcáit a hadsereg vette ellenőrzése alá, és kijárási tilalom van érvényben.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.