szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A varsói csúcstalálkozón ismét szorosabbra fűzték a franica-német-lengyel együttműködést.

Négy év után ültek össze ismét a "weimari háromszög" vezetői, miután a lengyel államfő szakított elődjének távolságtartó politikájával Berlinnel szemben. Angela Merkel német kancellár kijelentette, hogy szívesen látná, ha a reformszellemű Lengyelország is csatlakozna Párizs és Berlin kezdeményezéséhez, amellyel erősítenék az EU versenyhelyzetét.

Sarkozy és Merkel a múlt heti brüsszeli EU-csúcson ismertette az elképzeléseket, amelyek több tagország ellenállásába ütköztek. Megállapodtak abban, hogy márciusban az euróövezet országai külön csúcsot tartanak a kérdésről, amit a kisebb uniós államok gyanakvással fogadtak, félve attól, hogy ez a kétsebességes Európához vezethet el. Így nyilatkozott Donald Tusk lengyel kormányfő is, aki kész minden követ megmozgatni, hogy az euróövezetnek készülő terv ne "kétsebességű Európát eredményezzen". Merkel hétfői sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a tervben azok az országok is részt vehetnek, amelyek nem vezették be az eurót.

Nicolas Sarkozy francia államfő méltatta a lengyel-orosz kapcsolatok javítására irányuló varsói törekvést. A kapcsolatok hűvössége befolyásolta az EU és Moszkva viszonyát is. Komorowski elnök oroszországi politikája "okos és bátor" - mondta Sarkozy. A csúcs három résztvevője az egykori királyi nyári rezidencián, a wilanowi kastélyban találkoztak. Varsó világossá tette, hogy fontos számára a "weimari háromszög", különösen azért, mert júliustól Lengyelország lesz az EU soros elnöke. 

"Lengyelország súlyosan hibázott, amikor túlreagálta ... a német szatirikus sajtót" - nyilatkozta hétfőn Komorowski a lengyel rádiónak, célozva a tavaly repülőbalesetben meghalt Lech Kaczynski néhai elnökre, aki 2006 után megszakította a "weimari háromszög" csúcstalálkozóit, mert megsértődött a német sajtóban megjelent karikatúrákon. A "háromszöget" 1991-ben alapították Weimarban konzultációs fórumként német-francia-lengyel részvétellel, azzal a céllal, hogy segítsék Lengyelországot az EU-hoz és a NATO-hoz való közeledésében.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!