Telefonált a magyar turisták halálát okozó philadelphiai tolóhajó kormányosa

A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Bizottság jelentése szerint az elkövető, a tolóhajó első tisztje azt vallotta cége ügyvédjének: aznap tudta meg, hogy kisfiának állapota életveszélyes.

  • MTI MTI
Telefonált a magyar turisták halálát okozó philadelphiai tolóhajó kormányosa

Egy családi válsághelyzetet beszélt meg éppen telefonon az a tolóhajót kormányzó férfi, aki tavaly Philadelphiában felborított egy sétahajót és ezzel két magyar fiatal halálát okozta - állapította meg a hivatalos kormányzati vizsgálatról hétfőn nyilvánosságra hozott jelentés.

A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Bizottság jelentése szerint az elkövető, a tolóhajó első tisztje azt vallotta cége ügyvédjének: aznap tudta meg, hogy kisfiának állapota életveszélyes. A 4400 oldalas dokumentum azt is megállapította, hogy az első tiszt nem bízott meg ügyelőt a tolóhajó előtt haladó uszály figyelésével, amely felborította a turistákat - köztük a két magyar áldozatot - szállító "kacsahajót". Az uszály felborította a fedélzetén 37 személy szállító, meghibásodott turistahajót. A Delaware folyón tavaly július 7-én történt balesetben a 16 éves S. Dóra és a 20 éves P. Szabolcs életét vesztette.

A baleset a hajózási útvonalon történt. A tolóhajót kormányzó első tiszt nem válaszolt sem a kiránduló hajó, sem pedig a környező vízi járművek rádiós vészjelzéseire - állapította egy korább közlekedésbiztonsági vizsgálat. Lapértesülések szerint a tolóhajó irányítója lehalkította az adót, hogy beszélhessen a mobiltelefonján.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.