Akár a csernobilinál is súlyosabb lehet a japán katasztrófa Párizs szerint

A francia kormány úgy ítéli meg, hogy a "legrosszabb forgatókönyv" esetén a "csernobilinál is nagyobb hatása" lehet a japán atombalesetnek - mondta a szerda kormányülés után a szóvivő.

  • MTI MTI
Akár a csernobilinál is súlyosabb lehet a japán katasztrófa Párizs szerint

Francois Baroin tájékoztatása szerint a környezetvédelmi miniszter beszámolt azokról a nehézségekről, amelyekkel a japán illetékesek szembesülnek a fukusimai reaktormag lehűtése során, s a felvázolt forgatókönyvek között a "legrosszabbról is beszélt, amely természetesen nagyobb hatással jár, mint a csernobili" katasztrófa.

A francia atomerőművekkel kapcsolatosan Nicolas Sarkozy államfő jelezte: a japán baleset tanulságait levonva az ország mind a 19 atomerőművében működő 58 reaktort ellenőrzik a következő hónapokban. Ugyanakkor annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Franciaország politikája a nukleáris energiát illetően "helytálló", s kizárta annak a lehetőségét, hogy a Zöldek kezdeményezésére népszavazást tartsanak az atomerőművek bezárásáról.

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.