Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Lehet, hogy túl sok lesz az idén abból a jóból, aminek egyébként a stabilitását is köszönheti Németország, nevezetesen a választásokból. A föderatív államban ugyanis – ahol a kétkamarás törvényhozás következtében valahol szinte mindig éppen meg kell méretniük magukat a politikusoknak – 2011-ben nem kevesebb mint hét tartományi képviselőházat választanak újjá. Ez magában hordozza a lehetőséget, hogy a Bundesrat most nagyjából kiegyenlített erőviszonyai eltolódjanak. Vagyis alaposan megnehezedhet a kereszténydemokrata uniópártok és a liberálisok (CDU/CSU–FDP) alkotta kormánykoalíció törvényalkotási munkája.
Alapvetően befolyásolhatja a voksolások kimenetele Angela Merkel kereszténydemokrata (CDU) kancellár politikai sorsát is. Már rögtön az első próbatétel ugyanis a CDU vereségét ígéri. A választási maraton februárban indul Hamburgban, ahol várhatóan nem sok babér terem a CDU-nak. Christoph Ahlhaus, a városállam élén álló első polgármester – aki nemrég vette át a tisztet a politikának hátat fordító Ole von Beusttól (mindkettő CDU) – jóformán esélytelen a szociáldemokrata (SPD) Olaf Scholz ellenében, aki két elvesztett választás után most visszaszerezheti a kikötővárost – és az azzal járó felsőházi szavazati jogot – a pártjának.
Bevásárlóközpont Hamburgban
AP/ Bodo Marks
Ezen fellelkesülve vághat neki a baloldal Baden-Württemberg bevételének márciusban. A déli, jórészt svábok lakta tartomány emberemlékezet óta CDU-fellegvár, ám a kereszténydemokratáknak most izgulniuk kell a hatalom megtartásáért. Ennek egyik oka, hogy a tartományi miniszterelnök, Stefan Mappus még nem igazán nőtt bele az Európai Bizottság energiapolitikai biztosává felemelkedett Günter Oettinger székébe. Legalább ennyit nyom a latban azonban a Stuttgart 21 néven elhíresült pályaudvar-átépítési program is, amely igencsak megosztja a választókat. Nem felejtették el ugyanis a tavaly őszi tüntetések elleni erőszakos rendőri fellépést, amelynek során a CDU-irányítás alatt álló tartományi rendőrség vízágyút és könnygázt bevető akcióiban többen is súlyos szemsérüléseket szenvedtek. De magát a Stuttgart belvárosát átalakító presztízsberuházást sem szerették meg a polgárok. Ráadásul a tiltakozók nagy része korábban is inkább a Zöldekhez húzott, a mostani közhangulat pedig a tétovázókat is abba a táborba sodorhatja – és akkor vége a CDU-uralomnak. Hogy ebből szociáldemokrata–zöld páros, nagykoalíció, esetleg CDU–zöld együttműködés lesz, az a mandátumszámoktól függ majd.
Akárhogy is, Baden-Württemberg vízválasztó lesz. Merkel elkötelezte ugyanis magát a CDU és az állami vasút, a Deutsche Bahn által favorizált pályaudvarügy mellett; tavaly például egyik szerencsétlen kijelentésével a választást egyben a pályaudvar ügyében tartandó népszavazásnak is minősítette. Ezzel a régi városkép megőrzőit kifejezetten arra ösztönözheti, hogy figyelmeztető jelzésként akkor is a kereszténydemokraták ellen voksoljanak, ha eddig CDU-szavazók voltak.
Márciusban választ a keleti Szász-Anhalt tartomány is, amely eddig szintén CDU-bástya volt – köszönhetően elsősorban a 75 éves Wolfgang Böhmer tartományi miniszterelnöknek, aki az újraegyesítés után a még az NDK-s időkben megszerzett főorvosi státusát cserélte fel a politikával. Két cikluson át – vélik sokan – egész jól elirányította a tartományt, ám most elege lett, nem akarja tovább csinálni. Hogy a párt nélküle is sikeres lesz-e, az erősen kétséges, valószínűbb, hogy az SPD és az ott rendkívül erős Baloldal viszi el a pálmát, és alkothat „vörös–piros” koalíciót.
Rajna-vidék–Pfalzban a CDU-nak akár el sem kellene indulnia. Ott az SPD-s Kurt Beck 16 éve tartományi kormányfő, és hacsak valami rendkívüli közbe nem jön, újabb négy évig marad is. Beck a párt országos elnökeként nem volt szerencsés, szűkebb hazájában viszont stabil a népszerűsége, és újraválasztása biztosra vehető. Mint ahogy az is, hogy Brémában sem terem babér a kereszténydemokratáknak. Ott májusban tartanak választást, és a kis városállam polgármestere valószínűleg Jens Böhrensen (SPD) marad. Amint azt az egyik lapkommentár a napokban megjegyezte: a CDU-nak annyi esélye van a győzelemre, mint a tabella alsó felében kullogó Werder Bremen futballcsapatának a Bundesliga megnyerésére.
Szeptemberre marad Mecklenburg–Elő-Pomeránia és Berlin. Előbbit most SPD–CDU-nagykoalíciós kormány igazgatja. Ha az erőviszonyok ott eltolódnak az SPD javára, és a szociáldemokraták lecserélhetik a CDU-t a Baloldal pártra – amire már volt példa –, akkor a felsőházban tovább gyengülnek a kereszténydemokraták pozíciói.
Berlint az esélytelenek nyugalmával nézhetik. A fővárosban csak az a kérdés, hogy milyen összetételű koalícióból marad ki Merkel pártja. Ha Klaus Wowereit (SPD) jelenlegi polgármester megint nyer, választhat a Baloldallal most meglévő koalíció folytatása és a Berlinben is felszálló ágban lévő Zöldekkel kezdődő új kaland között.
Bárhogy alakulnak is a dolgok a tartományi voksolásokon, a szövetségi kormány nem sok jót remélhet. És nem is elsősorban a CDU, sokkal inkább a kisebbik koalíciós párt, az FDP okán. A liberálisoknak azzal kell ugyanis szembenézniük, hogy több tartományi parlamentbe esetleg be sem kerülnek.
Merkelnek személy szerint mégsem kell izgulnia, mert pártjában pillanatnyilag nincs komoly vetélytársa. Akik lehettek volna, mind eltávoztak az utóbbi években. Egykori alelnökei és erős tartományi miniszterelnökei közül Oettinger uniós posztot kapott, Christian Wulff szövetségi államfő lett, Roland Koch a gazdasági életbe távozott, Jürgen Rüttgers pedig visszavonult. Nincs második vonal, nincs igazi trónkövetelő a CDU-ban. És nincs a testvérpárt CSU-ban sem: bár Karl-Theodor zu Guttenberg védelmi miniszter az elmúlt hónapokban politikai szupersztárként ragyogott a német politika egén, az utóbbi két hétben kipattant botrányok alaposan megtépázták nimbuszát. A lapok sokat cikkeztek egy német katona afganisztáni halálának tisztázatlan körülményeiről, a haditengerészet kiképzőhajóján történt halálesetekről, valamint a tábori posta felbontásáról.
Az SPD ugyanakkor nem tud majd mit kezdeni esetleges tartományi győzelmeivel. Mert a szociáldemokrata pártban éppen fordított a helyzet. Hiába vannak és lesznek jó pozíciói a második vonalban, országos szinten nem tud igazi kihívót állítani Merkellel szemben. Az SPD-ben még mindig nem döntötte el, hogy Frank Walter Steinmeier volt alkancellár és külügyminiszter, jelenlegi frakcióvezető az első emberük, vagy Sigmar Gabriel pártelnök. És amíg ez nem tisztázott, Merkel nyugodtan aludhat – legfeljebb a felsőházi jóváhagyást igénylő törvények elfogadtatása lesz nehézkesebb. De hát, a konszenzuskeresés amúgy is a német politikusok vérében van.
WEYER BÉLA / BERLIN
