„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Barcelona önkormányzata úgy döntött, véget vet a meztelenkedésnek: a jövőben 500 euróig (132 ezer forint) terjedő bírsággal sújthatják a városban fürdőruhában sétálókat és az erre fenntartott strandokról kimerészkedő nudistákat.
A képviselőtestület pénteki döntése értelmében tilos "meztelenül vagy majdnem meztelenül" sétálni közterületen. A rendelet az uszodákba, strandokra, az azokkal szomszédos utcákra és a tengerparti sétányokra száműzi a fürdőruha-viseletet.
A városban való - egyébként igen ritka - meztelenkedés 300-500 eurós pénzbüntetéssel sújtható, míg a jóval gyakoribb fürdőruhában való megjelenés 120 és 300 eurós büntetést von maga után.
A katalan főváros óvárosa a tengerparttal és a kikötővel szomszédos. A polgármesteri hivatal korábban sikertelenül próbálkozott táblák elhelyezésével elrettenteni a városban való fürdőruhás viselettől.
A rendelkezést megsértőket előbb figyelmeztetik, csak utána bírságolják meg - mondta el Assumpta Escarp, a polgármesteri hivatal biztonságért felelős tanácsnoka.
A belváros egyes kereskedelői üdvözölték a döntést, míg a nudizmus hívei botrányt emlegetnek.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.