szerző:
MTI

A szíriai biztonsági erők legalább hét ellenzéki tüntetőt öltek meg kedden - jelentették a megmozdulásokat nyomon követő helyi aktivisták.

A kormányellenes tüntetések dokumentálására létrehozott Helyi Koordinációs Bizottságok nevű csoport szerint az ország középső részén lévő Homszban egy 13 éves fiú is van az áldozatok között. A város főterén az ellenzéki, s a Bassár el-Aszad elnököt támogató tüntetők összecsaptak, majd a kivezényelt katonák tüzet nyitottak, s három ellenzékit megöltek. Ugyancsak három kormányellenes tüntető esett el az ország keleti részén lévő Deir-ez-Zór városban.

©

Az elnök hívei is tízezerszámra vonultak az utcákra Szíria városaiban. "A nép Bassár el-Aszadot akarja!" - kiabálták az államfőt támogatók és a szíriai zászló színeinek megfelelően piros, fehér és fekete léggömböket eregettek.

Egy szemtanú szerint Homszba mintegy tízezer Aszad-párti tüntető érkezett kedden. Senki se tudja, honnan jöttek, idegenek voltak, akik helybéliektől kérdezték meg, merre menjenek - mondta el az illető. A legnagyobb megmozdulások Damaszkuszban voltak, de a szíriai állami televízió nagy demonstrációkról számolt be az északi Aleppóból és Latakiából, az északkelet-szíriai Haszakából és a déli Deraából is.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Robbanás történt Lyon központjában

Robbanás történt Lyon központjában

Renoir aktját péntektől láthatja a Szépművészetiben

Renoir aktját péntektől láthatja a Szépművészetiben

A Downing Street macskája máris bejelentkezett Theresa May utódjának

A Downing Street macskája máris bejelentkezett Theresa May utódjának

Egy lopott Audi bukkant elő, amikor elolvadt a négyméteres hó egy szlovák hegyen

Egy lopott Audi bukkant elő, amikor elolvadt a négyméteres hó egy szlovák hegyen

Lepkét is evett a 17 napig őserdőben kóborló hawaii nő

Lepkét is evett a 17 napig őserdőben kóborló hawaii nő

12 éves mélypontra esett a Putyin iránti bizalom

12 éves mélypontra esett a Putyin iránti bizalom