Példátlan tárgyalások kezdődtek Kairóban a Muszlim Testvériség bevonásával. Jelzés lehet a térségnek, hogy mekkora politikai szerephez jutnak az egyiptomi iszlamisták.
Esszam el-Erian alig 27 évesen, 1981-ben került először börtönbe, ugyanabban az évben, amikor a meggyilkolt Anvar Szadatot Hoszni Mubarak követte az egyiptomi elnöki székben. Az azóta eltelt három évtizedben Eriant hétszer csukták le – mindannyiszor azzal a váddal, hogy a betiltott Muszlim Testvériséghez tartozik. „Átéltem a kínzás minden formáját: lógattak kötélen, megvertek, áramot vezettek belém” – mondta a múlt héten a Reuters hírügynökségnek, miután 33 társával együtt kisétálhatott a börtönből, amelyet tüntetők és rokonok szabadítottak fel.
Erian sorsa jól mutatja, mekkora változás zajlott le Egyiptomban röpke két héttel a felkelés kirobbanása után (HVG, 2011. február 5.). A Muszlim Testvériség – amely a Mubarak-rezsim három évtizede alatt hiába kérte a hatóságoktól, hogy pártként ismerjék el – más ellenzéki szervezetekkel együtt vasárnap tárgyalásokat kezdett Omar Szulejman alelnökkel – aki továbbra is a titkosszolgálat vezetője – Egyiptom jövőjéről és a Mubarak utáni érába vezető átmenetről. Ráadásul a kormány kezdeményezte a – tüntetéseket inkább csak szemlélő, és kevésbé szervező – mozgalom bevonását a politikai kiútkeresésbe, ami Kairó részéről történelmi léptékű stratégiai váltás.
A felkelés során most először vette át a kezdeményezést a hatalom, a folytatás azonban bizonytalan. Mubarak nem hajlandó távozni a szeptemberi elnökválasztás előtt, viszont az uralmon lévő Nemzeti Demokrata Párt vezetése lemondott, köztük az államfő fia, Gamal is. Szulejman a sajtó szabadságát, a bebörtönzött aktivisták elengedését, a 30 éve érvényben lévő szükségállapot feloldását és az alkotmányos kérdések megvitatását ígérte. Vagyis az átmenetet a hatalom szeretné diktálni.
Az ellenzék egyik sebezhetősége a máris érzékelhető megosztottság. A jelek szerint az elnyomást leginkább elszenvedő Muszlim Testvériség óvatos, de nyitott a tárgyalásos kiegyezésre. Mohamed el-Baradej, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség Nobel-békedíjas volt igazgatója, a tiltakozások egyik kulcsfigurája azonban nem vett részt személyesen a kormánnyal folytatott tárgyaláson – állítólag nem hívták meg –, és a tüntetőkkel együtt Mubarak azonnali távozását, valamint átmeneti kormány felállítását követelte. Tekintélyes független és ellenzéki személyiségekből létrejött a Bölcsek Tanácsa is, amely köztes megoldásként javasolta, hogy Mubarak mondjon le a végrehajtó hatalomról alelnöke javára, de szeptemberig „ceremóniamesterként” a helyén maradhat. Csakhogy az alkotmány módosítása mindenképpen szükséges ahhoz, hogy ellenzéki politikusok is indulhassanak az elnökválasztáson, ezt pedig az államfő és a parlament kezdeményezheti.
Apatthelyzetből könnyen káosz és vérontás születhet, az erőszak lehetőségét mutatta a Mubarak-ellenes és az elnök melletti tüntetők minapi összecsapása. Kérdés, hogy a kormánnyal tárgyaló ellenzéki erők képesek lesznek-e irányítani az utcákra kivonuló tüntetőket. A tiltakozók java része fiatal, liberális és világi, akiket az arab tavasz mámoros hangulatában nem lesz könnyű visszahívni. Vannak, akik úgy vélik, a Muszlim Testvériség is a múlt része, mert 83 évvel ezelőtti megalakulása óta képtelen volt változást elérni. Az egyiptomi, tunéziai vagy jemeni tüntetések másik jellemzője, hogy az embereket ezúttal nem a vallás, nem a pánarab ügy iránt elszánt karizmatikus vezető és nem is az Izrael-ellenes retorika tüzeli. A legfőbb mozgatórúgó az élhetőbb élet iránti vágy, valamint a munkanélküliséggel, a korrupt és a közfeladatokat ellátni képtelen állammal szembeni mélységes elégedetlenség.
Mubarak – és a többi arab diktatórikus rezsim – rendkívül nehéz örökséget hagy maga után. Az évtizedeken át stagnáló vagy alig bővülő gazdaságok képtelenek kielégíteni a túlnépesedett társadalmak igényeit, az élelmiszer-behozatalra szoruló országokat egyre inkább sújtja az agrártermékek globális drágulása. A tüntetések pedig újabb csapást mérnek a gazdaságra. Egyiptomban például a turizmus leállása és a külföldön dolgozók hazautalásainak elmaradása hetente több mint félmilliárd dollárnyi kiesést okoz. A bankok részleges vasárnapi kinyitása után az egyiptomi font a vártnál kevésbé gyengült ugyan, de szakértők attól tartanak, hogy a leértékelődés egy hónapon belül 25 százalékos is lehet, ami tovább növelheti a tavalyi 8,1 százalékos költségvetési hiányt. Januárban az export 6 százalékkal csökkent, emiatt naponta 310 millió dollárnyi jövedelemtől esik el a gazdaság.
A tüntetésekkel tetézett gazdasági bajok és társadalmi gondok orvoslása túlmutat egy kormányzati cikluson. A demokratikus választással hatalomra kerülő politikai erők hamar elveszíthetik népszerűségüket a szükséges, de nem népszerű intézkedések miatt. Nem véletlen, hogy a Muszlim Testvériség már most közölte: nem egyedül akarja formálni a jövőt. Hasonlóképpen fogalmazott Barack Obama amerikai elnök is – vélhetően inkább az iszlamistáktól való félelmek miatt.
A színesebb ellenzéki paletta lehetősége mindenesetre nagyobb mozgásteret ad a Nyugatnak, hogy elfogadja az iszlamisták szerepvállalását a jövendőbeli kormányban. Az arab felkelések felkészületlenül érték Washingtont, amely a tüntetők oldalára állva először kimondatlanul is Mubarak távozását és gyors átmenetet sürgetett, majd a legutóbbi üzenet már arról szólt, hogy Mubarak fontos szerepet játszhat a hatalomátadás levezénylésében. A Közel-Kelet demokratizálódása Amerika-ellenes, de legalábbis külpolitikájukat önállóbb módon kialakító kormányok hatalomra kerüléséhez vezethet a térségben, ami merőben új helyzetet teremt az USA számára is.
KERESZTES IMRE
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
