szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A berlini kormány után a legtekintélyesebb német újságok is élesen elítélték a volt ukrán kormányfő, Julija Timosenko letartóztatását.

A konzervatív Die Welt keddi vezércikkében úgy értékelte, hogy az európai értékeket megcsúfoló letartóztatás lecke Brüsszel számára is. Az újság emlékeztetett arra, hogy Ukrajna év végéig akarja tető alá hozni a társulási és szabadkereskedelmi megállapodást az Európai Unióval. A történtek kapcsán ugyanakkor annak a nézetnek adott hangot, hogy a jelenlegi körülmények között egy ilyen egyezmény ugyancsak az említett értékek megcsúfolását jelentené.

A lap úgy értékelte, hogy Timosenko letartóztatásának, valamint az ellene tervezett bírósági tárgyalásnak egy győztese már van: az Európa-ellenes tábor Ukrajnában. Oroszországban is győztes az a tábor, amely minden eszközzel meg kívánja akadályozni, hogy a kontinens keleti felének második legnagyobb állama saját életét nyugati mintára alakítsa. A kijevi hatalom birtokosainak el kellene gondolkodniuk azon, hogy Timosenko letartóztatásával ténylegesen mit is kockáztatnak - vélekedett a Die Welt.

Tüntetés Timosenkóért
AP

Az újság szerint az Ukrajnában történtek az Európai Unió számára is szükségessé teszik, hogy elgondolkodjon saját felelősségén. A lap ezzel összefüggésben arra mutatott rá: a kijevi események bizonyítják, hogy Brüsszel, Berlin és Párizs a hangzatos nyilatkozatok ellenére valójában milyen keveset is tett a keleti partnerség támogatása, illetve stabilizálása érdekében.

A Die Welt kijevi forrásokból úgy értesült, hogy nyugati diplomaták a kulisszák mögött erőfeszítéseket tesznek Timosenko szabadon bocsátása érdekében. Ennek ellenére nem számolnak azzal, hogy erre hamarosan sor kerülhet. Egy uniós diplomata szerint egy ilyen lépés ugyanis Timosenko politikai ellenlábasa, a jelenlegi államfő, Viktor Janukovics tekintélyének gyengülését eredményezné.

Timosenko legutóbbi kihallgatása
AP

Az őrizetbe vett volt miniszterelnök hívei ugyanakkor nyugati diplomaták előtt azt hangoztatták, hogy a kijevi kormány csak egyetlen nyelvet ért, ez pedig a nyomásgyakorlás. Nézetük szerint az EU-nak és az Egyesült Államoknak különböző szankciókat - a többi között esetleges utazási korlátozásokat - kellene életbe léptetniük Kijevvel szemben. Timosenko megmentésére - vélekedtek - ez az egyetlen esély.

Angela Merkel kancellár a napokban aggodalmának adott hangot Timosenko letartóztatása miatt. A német kormány úgy ítélte meg: a politikailag vezérelt igazságszolgáltatás gyanúját kelti az a tény, hogy a volt miniszterelnök ellen hivatali visszaélés vádjával vizsgálatot indítottak.

Az amerikai kormány vasárnap Julija Timosenko azonnali szabadon engedésére szólította fel az ukrán hatóságokat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!