Erős földrengés rázta meg Argentínát

Komoly, 6,4-es erősségű földrengés rázta meg pénteken Argentína északi és középső részét, a rengések hatására a több száz kilométerre fekvő fővárosban, Buenos Airesben egyes épületekből kimenekültek az emberek.

  • MTI MTI
Erős földrengés rázta meg Argentínát

Az amerikai földtani intézet (USGS) közlése szerint a rengés epicentruma 130 kilométerre délkeletre volt Santiago del Esterótól, az ország 12. legnagyobb, 250 ezres lakosú városától. A földmozgás fészke 600 kilométerrel a felszín alatt volt. A rengésnek nem volt halálos áldozata és károkról sem érkeztek jelentések. 

A térségben idén januárban hetes erősségű rengést regisztráltak, igaz, azt is nagy mélységben, és így hatása korlátozott volt a felszínen. Tavaly februárban ugyanakkor egy 6,1-es erősségű földmozgásban ketten meghaltak a latin-amerikai országban. S aznap, néhány órával korábban Chilében 8,8-as erősségű rengésben több mint 500-an vesztették életüket, s a földtani jelenséget szökőár is kísérte.

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.