Humorérzéke is volt a tömeggyilkosnak, tanárait is megtévesztette

Felháborodik azon, ha egy riporter azt kérdezi: nem érez lelkiismeretfurdalást, hogy egy tömeggyilkost segített diplomához?

Ez a kérdés sosem foglalkoztatott. Tanárként akkor lehetne valamiféle lelkiismeret-furdalásom, ha bármi gyanúsat észleltem volna a Mohammed Al-Emirként megismert tanítványom körül, főként, ha ő maga – akárcsak egészen csekélyke – jelét adta volna a velem eltöltött időben annak, hogy fejében zűrzavar uralkodik, hogy frusztrált, netán gyűlölködő ember lenne. Ő azonban minden tekintetben kellemesnek tetsző, nagyon szorgalmas, nyitott, széles látókörű fiatalembernek mutatkozott nemcsak előttem, de minden társa és tanára előtt.

Tökéletesen értem önt. Az az ember – mint utólag kiderült – kettős életet élt: az önök számára Mohammed Al-Amir volt, az al-Kaida számára Mohammed Atta. Utólagosan el tudja képzelni, hogy az a kellemes fiatalember, akit tanított, valójában egy dorbézoló, kegyetlen ember volt?

A gonosz „énjéről” nekem sejtelmeim sem lehettek. Egyetlen olyan általam jól ismert motívumot idézhetek fel, aminek a magam részéről nem tulajdonítottam akkor jelentőséget, de kiemelkedő  jelentősége lehetett Mohammed életében. Ez pedig az, hogy egy-két évre megszakította tanulmányait Hamburgban, 1995-96-ban. Külsőleg és belsőleg – ha nem is túlzottan, de azért  észlelhetően – megváltozott, amikor '98 körül ismét feltűnt nálam. Csendesebbnek, kevésbé jókedvűnek  mutatkozott, mint korábban. És szakállt növesztett, de nem feltűnőt, nem azt a fundamentalista muszlimokra jellemzőt. Persze vallásos volt előtte is.

Eltűnt, majd ismét feltűnt? Ez azért akár gyanút is ébreszthetett volan önben...

Ugyan már, maga is tudja, hogy ez egyáltalán nem szokatlan jelenség az egyetemeken. Ráadásul mielőtt elment volna, még azt is közölte velem, hogy nagyon nehéz idők járnak családja felett Egyiptomban, ezért kell hazautaznia.

Valójában persze nem volt ő egyiptomi, az Emirátusokban született. De vajon adott-e életjelet magáról távolléte alatt?

Nem adott. Ezt furcsálltam is egy darabig, hiszen egészen elutazásáig nagyon szoros volt köztünk a szakmai együttműködés.

Barátság?

Nem, nem volt barátság, de jól megértettük egymást. A nyitottsága kimondottan imponáló volt. No meg a szorgalma, a kemény munka, amit végzett. A kilencvenes évek első felében miattam, pontosabban az általam végzett kutatás miatt még Szíriában is meglátogatott. Tudni való, hogy mindkettőnk érdeklődésének középpontjában az állt – ebből írta diplomamunkáját, amit kitűnőre minősítettem –, hogy miként lehet megőrizni ősi városokat, azok atmoszféráját, vallási hagyományokon nyugvó építészetét, elemi úthálózatát, miközben elengedhetetlen a modernizációjuk is. Mohammeddel Aleppót, az egyik legősibb várost és annak fejlődését kutattuk.

Nem bánja már, hogy ennyire megértő volt tanítványa "mássága" iránt?

Nem, bár sokszor szememre hányják, hogy kérésére én jelöltem ki neki és a többi muszlim diáknak egy termet, ahova naponta többször is betértek imádkozni. Utólag kiderült, hogy abban a teremben is folyt valamiféle szervezkedés szeptember 11. előkészítéseként. Ez, persze, nem kellemes érzés.

Ebből nem származott önnek baja?

Alaposan és sokszor kihallgattak szeptember 11-ét követően. A részletekről nem kívánok most beszélni. A lényeg: tisztázódott, hogy nincs közöm a szervezkedéshez, ezt azért eleve sejtették a német hatóságok. Az amerikaiak viszont nyilván nem voltak ennyire jóhiszeműek. Meg is értem őket. Azt akkor is, és azóta mindig elmondom, hogy Mohammed a kilencvenes évek első felében egy kimondottan jó kedélyű fickónak mutatkozott. Humorérzéke volt. Azokon a dolgokon, azokon a vicceken nevetett – sokszor hangosan is – amiken mi, európaiak. Abszolút nyitott volt a nyugati világra. Olyan ember volt, akit a diplomamunkájának tárgyával is jellemezni lehetne, akit a vallási, kulturális hagyomány és a modernizáció, a nyugati gondolkodás összehangolása foglalkoztatott, olyan, aki ezt akarja elősegíteni. Nem annyira a tehetségével, inkább kemény munkájával, szorgalmával tűnt ki a többiek közül.

Emlékszik mégis valami konkrétumra a vele töltött utolsó szemeszterből, valami olyanra, ami meghökkentette?

Talán egyetlen dolgogra. Míg nekem és minden más neki gratuláló férfi tanártársnak elfogadta kéznyújtását, addig nem volt hajlandó kezet fogni az egyik professzor asszonnyal. Azzal hárított, hogy „nem tehet ilyet”. Tudtam, hogy hithű muzulmánnál nincs ezen csodálkozni való, nála mégis meglepett. Utólag azt mondom, hogy a kilencvenes évek elején Mohammed még elfogadta volna egy nő, egy tanárnő kéznyújtását.

Valószínűleg átmosták az agyát abban a „szünidőben”.

 

Nézze, olyan beszélgetést folytatunk, amelyben utólagos spekulációk, utólagos nyomozati bizonyítékok és valós történéseket keverednek. Nos, feltételezem, hogy igen, átmosták az agyát, valahol Afganisztánban, az al-Kaida kiképző táborában. Engem ő azonban családi kényszer szülte egyiptomi tartózkodásról tájékoztatott csupán. Arra emlékszem még kristálytisztán, hogy mikor egyik vasárnap este, itt Hamburgban, a lakásomban jó némethez illően a sörömet iszogattam, és a híradót néztem, egy pillanatra azért lemerevedtem: a New York elleni repülőgépes támadás elkövetőinek fényképeit mutatták. Mindenekelőtt a fő szervezőjét, akit Mohammed Attának neveztek. „Ezt az embert ismerem” – kiáltottam fel hangosan, jóllehet, senki sem volt körülöttem. Fél perc is eltelt, amíg helyére tettem a dolgot, hogy ez az arc tulajdonképpen az általam ismert Mohammedé. De még sokáig nem állt össze a kép: nem értettem, hogy miért nevezik Attának, miért mondják, hogy az Emirátusokból származik. Azon az éjszakán ráadásul olyasmiket is bemondtak a tévében, hogy Mohammed Atta imádta a luxusautókat, sőt, ivott, nőzött, Las Vegasban szerencsejátékokat űzött és közben Floridában repülni tanult. Szóval egy totálisan másik embert mutattak be, mint akit én ismertem.

Elfogadja már, hogy egy és ugyanaz "mindkét férfi"?

A Mohammed Attáról közzétett képek nyilvánvalóan az általam ismert Mohammedről készült fotók. A nyomozás során kiderültek egyértelműen arra vallanak, hogy Mohammednek kétféle énje lehetett. Mindazonáltal foglalkoztat, hogy valaki, aki a nyugati világot megfélemlítő tömeggyilkosságra és öngyilkosságra készül, miért fektet akkora energiát olyan projektbe, amely a nyugati és a keleti ember közös jövőjét, békés együttélését hivatott segíteni. E diplomamunka másolatát máig őrzöm. Csak szeptember 11. után figyeltünk fel arra, hogy Mohammed a következő idézettel indítja tanulmányát: „Imám, Áldozataim, Életem és Halálom Allahé, a Világ Uráé”. A Koránból idézte ezt.