A szegénység terjedésének két fő okát abban látják ugyanis, hogy idén nem volt lényeges nyugdíjemelés, a közalkalmazottaknál egyáltalán nem volt báremelés - mert mindezt a decemberben esedékes parlamenti választások előtti utolsó percekre tartogatják -, továbbá hogy tavaly megemelkedett a társadalombiztosítási járulék.
A nyugdíj- és fizetésemelések elmaradását a kormány részben már kompenzálta: a közalkalmazottak fizetését október 1-től több mint 6 százalékkal megemelte, és várhatóan még a választások előtt lesz nyugdíjemelés is.
A társadalombiztosítási járulék és bizonyos adók megemelkedése azonban a szakemberek szerint oda vezetett, hogy a munkáltatók igyekeznek elkerülni a többlet kifizetését, ezért sok munkavállaló jövedelmének jelentős része átkerült a "szürke" gazdaságba.

Bevándorlók Olaszországban
AP
A megkérdezettek a lapoknak elmondták: a szegénységi határ alatt élők nagyjából fele olyan családok tagja, ahol van állami alkalmazott. Ez különösen az általános és főiskolai tanárokat, orvosokat, a kultúra területén dolgozókat érinti.
A szegények másik hagyományos csoportja a csonka családok, a munkanélküliek családjai, és azok a családok, amelyeknek rokkant tagja is van.
Natalja Zurabevics, a Független Szociálpolitikai Intézet igazgatója a Rosszijszkaja Gazeta című lapnak nyilatkozva rámutatott: a szegénység nem a nyugdíjasokat, hanem a gyerekeket sújtja leginkább.
A szakértők egybehangzóan javasolják, hogy a kimutatást készítsek el újra a statisztikusok jövő év elején, amikorra a nyugdíjasok és a közalkalmazottak a választások előtt már megkapták az emeléseket, és amikor Dmitrij Medvegyev elnök határozott és kitartó követelésére újra leszállítják a TB-járulékot.
A társadalombiztosítási járulék csökkentése volt a hadikiadások növelése mellett a másik fő vitapont Medvegyev elnök, és a múlt héten leváltott Szergej Kudrin pénzügyminiszter között. Kudrin azzal érvelt, hogy a járulék újbóli csökkentése lyukat üt a költségvetésen, de az államfő utasítására mégis leszállítják azt, megemelik viszont a magasabb jövedelműek adóját.