Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A japán kormány tízezer ingyen repülőjeggyel csábítaná a szigetországba a külföldi turistákat, mert számuk alaposan megcsappan a márciusi pusztító földrengés és az azt követő cunami, a fukusimai atomerőművi baleset nyomán - jelentette a hétfői tokiói sajtó.
A közel 14 millió dollárba kerülő kampány során 2012 áprilisa és 2013 márciusa közötti időszakra ajánlanának fel tízezer repülőjegyet a Japánba utazni szándékozó külföldieknek: a turisták interneten jelentkezhetnek majd, s a szerencséseket azt követően választják ki, hogy az aspiránsok néhány egyszerű kérdésre válaszoltak utazási útvonalukról és tartózkodásuk idejére vonatkozóan. Az ingyenjegyek tulajdonosait blogbejegyzésekre kérik fel japán tartózkodásuk ideje alatt, amelyekben utazási benyomásaikról és tapasztalataikról számolnak majd be.
A márciusi földrengés és az azt követő szökőár, illetve nukleáris baleset nyomán áprilisban már több mint 62 százalékkal esett vissza a Japánba látogató turisták száma az előző évi adatokkal szemben. A helyzet azóta fokozatosan javul, de augusztusban is 32 százalékkal kevesebb külföldi vendég - mindössze 547 ezer turista - érkezett Japánba, mint egy évvel korábban. A megelőző időszakban viszont egyenletesen nőtt a Japánba látogató külföldiek száma, s 2010-ben már elérte a 8,6 milliót.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.